Mind különbözünk. De egy kicsit mégis hasonlítunk.

Decisions as I go...

Christmas

2015. december 27. - Estrella611

Ismét lemaradtam 10 nappal. Nem meglepő módon hamar eltelt, olyannyira, hogy 5 napot el is felejtettem kihúzni a kis naptáramban.
Közel sem volt annyira Karácsony-feelingem, mint otthon szokott lenni, de azért próbáltam ráhangolódni az ünnepre. Vettem egy kis műfenyőt meg égősort és illatosítót, a szoba hangulatosabb is lett tőle, de hiányzott belőlem a melegség, meg úgy az egész ünnep átélése.
Melóban kaptunk egy kis ajándék csomagot, ez kedves gesztus volt, nem is számítottam rá.
24-én barátokkal vacsoráztunk egy jót, majd megajándékoztuk egymást. Jól éreztem magam, kicsit sem voltam szomorú, sőt.
25-én főztem itthon, beültem az ágyba és úgy ahogy voltam, melegítőben meg pólóban megvacsoráztam, nem igazán érdekelt.
Tegnap viszont elég rossz hangulatban voltam, most úgy éreztem, nagyon várom már a haza utat. Még kereken két hét van hátra, aminek a 95%-át munkával fogom tölteni. Ez persze pénz tekintetében egyáltalán nem baj, hiszen így is spórolósra kell majd vennem a januárt. :(
Plusz az sem dobott fel, hogy ma, vasárnap előrehozott in-take volt, azaz ma jöttek a vendégek, pörögni kellett. Szerencsém volt a szobáimmal, mind a négy elég fasza állapotban volt, így elegendő volt csak "látszat takarítást" csinálnom. (Így hívom amikor kb szart sem csinálok :D) Ma egyébként valamivel jobb a kedvem, élvezem, hogy végre kicsit egyedül vagyok, 8-kor már az ágyban fekszem és csak chillezgetek. Holnap szervíz nap, rohadtul nem várom, utálom a családos szervizeket, mert igénytelenek és tele vannak gyerekkel és blöeh! 

Tulajdonképpen semmi érdekes nem történt, elvoltam, pörgött az idő, mindig volt társaságom, hamar elmentek a napok.

A bejegyzés trackback címe:

https://decisionsasigo.blog.hu/api/trackback/id/tr408200446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása