Még csak egy hete és két napja jöttem vissza, de úgy érzem, mintha hosszú hónapok óta itt lennék. Szörnyen érzem magam, megfogalmazódott bennem, hogy ez nem az én életem. Amikor próbálom felsorakoztatni a pro érveket, egyedül csak a pénz áll a listán, ettől pedig egyfajta kényszerhelyzetben érzem…

Két és fél hétten ezelőtt azt írtam, nem élvezem az itthon létet. Csalódott voltam, mert igaz, nem azt vártam, hogy elém terítsék a vörös szőnyeget, de arra számítottam, hogy mozgalmas egy hónapom lesz, sokat leszek a barátokkal. Ehelyett a legtöbb időt azzal töltöttem, akire a legkevésbé…

Pörögtek az események mióta haza értem. Intézgettem mindent, közben élveztem, hogy végre finom kajákat ehetek, most a napokban pdig azt, hogy nem kell korán kelni, sőt, egész nap fekhetek az ágyban. Jól sejtettem, hogy furcsa lesz haza jönni. Amikor megérkeztem, eleinte valóban teljesen idegen volt…

Nem érzem, hogy megváltoztam volna. Mégis mikor nézegetem a képeket a telefonomban, azt a rengeteg selfiet és közös képet a barátokkal, olyan, mintha valaki más mosolyogna rám a fotókról. Mintha bezártam volna az emlékeimet egy dobozba és elástam volna őket valahol az erdőben.…