Két és fél hétten ezelőtt azt írtam, nem élvezem az itthon létet. Csalódott voltam, mert igaz, nem azt vártam, hogy elém terítsék a vörös szőnyeget, de arra számítottam, hogy mozgalmas egy hónapom lesz, sokat leszek a barátokkal. Ehelyett a legtöbb időt azzal töltöttem, akire a legkevésbé számítottam, míg mindenki más szó szerint leszart. Összességében mindenkivel fasírtba lettem, de különösebben nem is izgat, nagyon élveztem az egyedül létet itthon, az ágyikómban, Anyával és Mázlival.
Hihetetlen, hogy a semmittevés közben is ilyen gyorsan eltelt egy hónap. Holnap reggel már indulok is a reptérre, aztán vissza a pusztulatba. Nem, nem vagyok elragadtatva cseppet sem. Talán a szomorúság uralja a hangulatomat, de ezen kívül rengeteg más érzést is felfedeztem magamban egy-egy pillanat erejéig. Szörnyen érzem magam, ha belegondolok, hogy nyárnál előbb nem látom viszont a kis kuckómat itthon, a házamat, a családomat. 
Tudom, hogy én választottam ezt az utat, és azt is tudom, hogy összességében nem panaszkodhatok, de mégis annyira, de annyira rossz elmenni itthonról! Kint jóba lettem pár emberrel, és a lakótársamat is nagyon szeretem, de nem találom a helyem köztük. 
Az itthonlét alatt támadt egy nagy ötletem, amiből megszületett a kétéves tervem: év végéig Butlins, Ünnepek itthon, jövő év eleje angol tanulás, majd nyelvvizsga -cél a felsőfok, aaaaaaztán pedig elvégzek egy music business képzést. Londonnal szimpatizálok, csak sajnos kurva drága, annyira, hogy lényegében egész évben azért pucolnám a wc-t... Így még nézelődök, vagyis elterveztem, hogy depresszív napjaimon fogok erre rámenni, hogy motiváljam magam, eszembe juttassam, miért is csinálom ezt az egész takarítósdit. Egyébként a kurzus után, tökéletes angollal megcéloznám Hollandiát, ott virágzik az elektronikus zene piaca. Persze ezek mind csak körvonalak, de remélem ha másra nem is, arra jó lesz a következő ~10 hónap, hogy kitaláljam pontosan a világmegváltó terveimet.

Azt hittem, ez egy depis poszt lesz, de valamiért a mai napon megint érzelmi nulla vagyok, akárcsak 3 hónappal ezelőtt. (Fúj de szörnyű belegondolni, hogy kb 2x annyi időt kell most egyhuzamban kint lennem, mint amennyit kint + itthon voltam :|) Holnap eléggé rottyon leszek, reményeim szerint este majd jó sokat bőgök, aztán össze szedem magam és végig csinálom életemnek ezt a szakaszát is, mert egyszerűen muszáj.