Szerdán egy angol nővel kellett dolgoznom. Vagyis nem vele, hanem ő volt a checker-em, de megcsinálta helyettem az ágyakat, szal kivette a részét a mnukámból, bár nem tudom miért. :D Kedves volt, egészen sokat beszélgettünk, magamhoz képest legalábbis. Nagyon büszke voltam magamra, mert nem csak akkor szólaltam meg, ha kérdezett, hanem magamtól is beszéltem hozzá. A délelőtt alatt megcsináltuk az apartmant, majd ebédszünet után nem volt mit tenni. Mondtam neki, hogy nem vagyok jó ágyazásból, így próbáltunk keresni valakit, akinél tudok gyakorolni. Kb egy órán át csak ténferegtünk az irodában, valamelyik főnökre várva. Addig felpakoltam a trolley-mat másnapra, kérdezgettem tőle, hogy mi micsoda, mert nem tudtam megállapítani az egyszerű és a dupla ágyneműt és lepedőt. Nagynehezen találtunk egy magyar srácot, így nála elkezdtem gyakorolni az ágyazást. Szerinte teljesen jól csinálom, egy kis rutin, és nagyon szép lesz. Közben beszélgettem egyik superviser-rel (vagy team leader, vagy csapatvezető, nemtom minek nevezzem), ő mondta, hogy hallotta, hogy az előző napokon ügyes voltam, szóval baromi büszke voltam magamra. :D Szépen lassan megcsináltam az ágyakat, aztán leültem TV-t nézni, beszélgettem a magyar sráccal, ő közben csinálta a dolgát, én meg szépen kivártam a 3 órát, hogy leteljen a műszakom és leléphessek.
Csütörtökön nagyon nem volt kedvem dolgozni menni (igaz egyik nap sincs), de még a szerdainál is tengi-lengibb napom volt. Kaptam két szobát a másik új sráccal együtt, ebből az egyik már készen volt, így egész délelőtt egyetlen szobát csináltunk, azt is ketten ugyebár. A már említett lengyel lány, Monika volt a checker-ünk, kiadta, hogy mivel ketten vagyunk, totally perfect-nek kell lennie mindennek. Egyébként nagyon szimpatikus nekem ez a csaj, és szerintem ő az egyik legszebb lány itt a goldon, tök jó kisugárzása van, laza meg minden. Na, ebéd után ő sem tudott igazán munkát adni, így a délutánt vízforralók takarításával töltöttük. Nagyon rágás volt, alig telt az idő.
Persze ez csak a mostani időszakra jellemző, hogy ilyen laza. Szezonban rengeteg a meló, de már most Karácsonykor is biztos sok lesz.
Ma végre rest day van nekem, azaz pihenőnap. Ki is használtam, aludtam 14 órát, a tervezett lakás takarításból meg persze nem lett semmi. Ma este elmegyek sörözni pár sráccal, holnap meló, vasárnap meg végre érkezik a lakótársam.
Amúgy ma eléggé rámjött a Karácsony flash, be is fordultam kicsit, amiért itt kell rohadnom a kedvenc ünnepemen. Egész nap azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnék minél hamarabb haza menni -végleg. Januárban leállás lesz ugye, itt lehetne maradni Silent Hillben és dolgozgatni, ami abból a szempontból jó lenne, hogy pénzt keresnék és nem kéne györtődnöm mikor újra el kell indulni otthonról. Viszont muszáj haza mennem, elintéznem néhány dolgot, de ez csak viszi a pénzt, és akárhogy is nézem, egy hónap otthon egy havi fizetés kiesést jelent (bár nem tudom, hogy aki marad, az egész hónapban dolgozik-e, mert hát ugye nincs vendég, nincs meló...) Az lenne a legjobb, ha januárban haza tudnék költözni. De ehhez az kellene, hogy találjak egy olyan melót, amivel keresek legalább 200 ezret havonta, erre pedig kurván nincs semmi esély. A másik meg, hogy 2 hónapért feleslegesen jöttem volna Angliába, plusz az angoltudásom is ugyanolyan szar lenne, mint amilyen szar most. Úgyhogy ezen szenvedek, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Sehogy sem jó semmi sem, és már előre látom magam, hogy 1000000000-szor rosszabb lesz 3-4 hét otthonlét után visszautazni ide, mint mikor kiköltöztem. FUCK! :(