Érdekesnek tartom, hogy nincs honvágyam. Persze kedvem az itt léthez sincs, de teljesen jól viselem. A munkát most valahogy egyre jobban utálom, pedig még csak 3 napja dolgozok, és eddig nagyon laza volt a meló. Nem vagyok boldog, teljesen kényszer helyzetben érzem magam, ettől a bezártságtól pedig az elmém is bezárul. Nincs kedvem gondolkodni, nincs kedvem érezni, olyan az egész, mintha lelkileg le lennék szedálva. 
Ma meló után elmentünk kicsit kocsikázni. Megnéztünk egy terasz nevű helyet, ahol autóval be lehet állni közvetlenül a tengerrel szembe. Sötétedett, de így is nagyon szép volt, ahogy a hatalmas hullámok a partnak csapódva elsimultak. Az autóban ülve mindenféle érzésem támadt. A lenyugvó nap gyönyörű fénnyel árasztotta el az egyébként kopár és lapos tájat. Balra nézve minden sárga és narancssárga volt, jobbra tekintve, kelet felé pedig már sötétedtek az apró felhők a horizonton. Különleges nap volt a mai, ugyanis egész délután kellemes napsütés és elvisehető szél volt, a felhők pedig elkerülték felettünk az eget.
Út közben beláttam néhány lakásba és azon gondolkodtam, vajon miről beszélgethet bent a család? Annyira furcsa számomra belegondolni abba, hogy ül az asztalnál az angol család, még ha a felvetődő témák, a reakciók ugyanazok is, mint nálunk otthon. Hülyén hangzik, de nem tudom elképzelni magam egy ilyen szituációban és épp ezért kíváncsivá tesz, amikor megpillantok egy-egy társaságot. Kicsit olyan ez számomra, mintha valami felsőbbrendű dolog történne egy családi vacsoránál, aminek a megértéséhez én kevés vagyok. Nyilván ez abból eredeztethető, hogy baromira nem tudok angolul, de ennek tudatában is érdekes nekem ez az egész, ilyen pillanatokban érzem azt, hogy valóban egy idegen vagyok itt és ez soha nem is lehetne másként. 
Egy valamire viszont jó a rossz kedvem, méghozzá arra, hogy így minden pillanatban eszemben van, hogy miért vagyok itt, mit akarok, pontosabban mit fogok elérni a jövőben. Csak már rohadtul unom, hogy az egész életem áldozatokról szól, minden egyes nap úgy kelek, hogy "csak még egy kicsit kell kibírnom és jobb lesz", állandóan alkalmazkodnom kell és nem tudok olyan tenni, amit valóban élveznék. Lehet erre mondani, hogy negatív vagyok és mindennek csak a rossz oldalát látom, de kíváncsi lennék, hogy ha más átélné mindazt a folyamatos szart, ami engem ért az elmúlt években, vajon mennyire lenne pozitív.
Ettől függetlenül próbálom magam a legújabb ötletemmel éltetni, ez pedig a nyaralás. Nem arok tengerpartozni meg otthon tespedni sem, inkább valami kultúr programra vágyom. Szeretnék eltölteni egy hetet Barcelonában, lehetőleg egyedül, távol mindenkitől, akit csak ismerek. Azt hiszem, ez a minimum, ami kijár...