"Decisions as I go, to anywhere I flow" -hangzik el az egyik jelenlegi kedvenc számom első sora. Legtöbben egy blog kezdetekor valóban a kezdetekig nyúlnak vissza, ellenben én nem a memoiromat szeretném papírra vetni. Kevés lenne egy poszt ahhoz, hogy az elmúlt 21 évem történetét leírjam, na meg hát valószínűleg rohadt unalmasnak hatna mindez a kívülállók számára. Terveim szerint a jövőm történéseit fogom publikálni, megspékelve magasröptű filozófikus gondolataimmal.
A jelen állás szerint adott egy 22 éves lány, aki nemrégiben fejezte be a főiskolát, mellette két éven át dolgozott főállásban minimálbérért, eközben pedig tehetetlenségét álmai babusgatásával próbálta kompenzálni. Ez volnék én.
Mint a velem egykorúak döntő többsége, én is nyálcsorgatva néztem az MTV Sweet Sixteen című, a luxust undorító módon a világ orra alá dörgölő műsorát. Természetesen minden adás közben eljátszottam a gondolattal, hogy valami csoda folytán mindez majd nekem is megadatik: lesz 100+ barátom meg gyémánt nyakláncom, és persze kapok apucitól egy csilli-villi Range Rovert. Hát nem. Hamar rá kellett jönnöm, hogy olyan helyre pottyantott a gólya, ahol ehhez a maszlaghoz a legközelebb úgy kerülhetek, ha beülök közvetlenül a tv elé.
Felnőttem, néhány fokot visszaléptem a naivitás százalékos mércéjén, megküzdöttem ilyen-olyan problémákkal, volt barátom is meg sok bőgés, iskola meg munkahely váltás, séthulló család, anyagi gondok nap mint nap, sok ismerős, kevés barát, mondhatni már mentem néhány kört az élet hullámvasútján.
Ami viszont minden élethelyzetben igaz volt, az az, hogy sosem voltam elégedett. Valamikor az általános iskolában tudatosulhatott bennem az a gondolat, hogy nem vagyok átlagos. Nem lehetek átlagos. Nem leszek átlagos!
Nem panaszkodhatom, hiszen eddig minden kitűzött célomat elértem, viszont jó néhány álmomat kellett sutba dobnom. Akartam sok minden lenni, de mindig hiányzott a kellő ambíció, potenciál ahhoz, hogy ténylegesen elinduljak egy bizonyos úton. Talán ezért is tetszik annyira a fent említett zene szöveg, mert én is csak úgy folyok valamerre, sodródom az árral, közben próbálok nem megfulladni. De valójában pont ez az, ami megfojt. Azt mondják, tele van az élet lehetőségekkel, én mégis mindeddig úgy hittem, hogy a komoly változást takaró ajtók előttem egyszerűen láthatatlanná válnak. Ekkor érkeztem életem eddigi legnagyobb fordulópontjához:
Munkát kaptam Angliában. Tudni kell rólam, hogy nálam csak az működik, ami spontán jön. Hát ez a dolog konkrétan a véletlennek köszönhető, így az előbb említett okok miatt teljesen magabiztos vagyok.
Egyébként sosem vágytam Angliába. Persze megnézném Londont, a híres városokat, elmennék Skóciába meg Írországba is, de hogy ott éljek? Kössz, nem. Ám most úgy adódott, hogy egy évet mindenképp kint fogok tölteni. Érthető, hogy ez szinte senki számára nem akkora dolog, hiszen mindenki ismerősei körében van minimum 10 ember, aki külföldön él már legalább egy éve, és gyanítom, hogy egy picit mind irigyek vagyunk rájuk. Nem csak azért, mert ők -feltehetően- nagyobb anyagi biztonságban vannak, hanem mert mertek lépni, nyitottak a világ felé. Ez az, amire én is 'majd egy évtizede vágyom. Ez az, amiért nem találom a helyem. Mert nem tudom, mi van körülöttem. Annak, aki szintén érzi ezt, nem kell elmagyaráznom az életről alkotott nézeteimet, melyek lényege, hogy ha már egyszer megszülettem, megadatott mindenem az élethez, akkor nem akarom azt monoton leélni. Biztosan boldog az is, aki szerez egy szakmát, férjhez megy, családot alapít, 6-14-ig dolgozik, fizeti a számlákat, gyereket nevel. De ez semmi. Őszíntén, én lenézem azt, akinek csak eddig tartanak az ambíciói. Megint más, ha valamiben nagyon jó vagy, alapítasz egy saját vállalkozást, hiszen akkor azt csinálod, ami boldoggá tesz. Viszont amíg másnak dolgozol, sosem leszel önmagad -de ezt hosszasan tudnám még fejtegetni. No offense, ez az én meglátásom.
Dióhéjban ennyit a világnézeteimről, remélem kezd körvonalazódni a személyem. Tudom, hogy ez a poszt így teljesen befejezetlen, de pont ez a lényege az ilyen stílusú blogknak, hogy valamit felépíts, egyik posztot a másikra, néha kicsit szünetet tartva, elkalandozva. :)
