November 5-én reggel 6:25-kor indult a gépem. Úgy gondoltam, éjjel 2-kor elkéne indulni, ugyanis még sosem repültem, nem tudom mi hogy működik, mennyi időt vesz igénybe, plusz ha bármi gebasz van út közben, van bőven idő megoldani. 4-én reggel 8-kor keltem, délelőtt még tettem-vettem otthon, este két barátommal mulattam az időt, nem akartam aludni indulás előtt. Aztán mégis lefeküdtem fél 10 körül, 11-re beállítottam az ébresztőt, de kb fél 11-kor sikerült félig-meddig elaludnom, így halál volt 11-kor felkelni. Elmentem fürödni, hajat mosni, bepakoltam még amit kellett, fél 2-re indulásra kész voltam. 2 után nem sokkal jött is a barátom meg a tesója, útra keltünk. Hatalmas köd volt, így máris értelmet nyert a korai indulás. Félúton járhattunk, amikor anyukám feltette az 50 milliós kérdést: "Nálad van a beszállókártya?" Mire én azt feleltem, hogy kurvára nincs. Félreállás, kocsiból ki, átnézni mindent, beszállókártya sehol. Anyával egymást hibáztattuk, hogy kinek a kezében volt utoljára. Nem volt mit tenni, vissza fordultunk. Ekkor volt 3 óra. Mentünk kb 20 km-t, mire sikerült letöltenem a Ryanair mobil app-jét, azon keresztül megtudtam nyitni a beszállókártyámat, de hát fogalmam sem volt róla, hogy jó-e, csak remélni mertem, hogy nem véletlenül foglalja el a kijelző felét egy hatalmas QR kód. Újra Pest felé vettük az irányt, könnyen kijutottunk a reptérre, forgalom nem volt. Miután kicsit meghökkentem, hogy 1200 Ft egy óra parkolás, bementünk az épületbe. Csak álltam és néztem, hogy vajon mit kéne itt csinálni, aztán inkább megkérdeztem az információnál, hogy mi a dolgok menete. Ki kellett várnom, míg megnyílik egy pult, ahol a járatom utasai feladják a poggyászukat. Kivártam a soromat, közben arra gondoltam, hogy nem is akarok sehova sem menni. De erősnek kellett maradnom, nem akartam nagy sírós búcsúzkodást, részben azért sem, mert tele volt a fejem sminkkel. Gyorsan elköszöntem anyáéktól és követtem a táblák utasítását. Bejutottam arra a részre, ahol átvizsgálnak. Halvány fogalmam sem votl róla, mit kell csinálni, csak lestem az előttem lévőket. Levettem a kabátom, sálat, beletettem az erre kihelyezett tálcába, egy másikba a kis bőröndöm, a harmadikba meg a táskám. Megkérdezte az ott dolgozó srác, hogy van-e nálam laptom, ezt ki kellett szednem a bőröndből és külön tálcába helyeznem, a telefonommal együtt. Elindultak a cuccaim egy szalagon, én addig átsétáltam a csipogós kapun. Összeszedtem mindenem, vissza öltöztem és mentem tovább a táblák irányítása szerint. A vásárlós rész következett. Volt ott cigi, parfüm, prémium piák, nasik, minden. Felkaptam egy fél literes Szentkirályi vizet és beálltam a kasszához. Ott megláttam egy nagy zacskós M&M's-t, egyből tettem is fel a pénztár szalagra. (Volt egy ilyen gondolatom valamelyik nap, hogy miylen jó lenne M&M's-t enni a repülőn. :D) Forintban és euróban egyaránt lehetett fizetni, én az utóbbit választottam, méghozzá 5 euró valahány centet kellett fizetnem -ami jelen állás szerint 1700 Ft-nak felel meg (500 volt a víz, 1200 a nasi). Ezután továbbra is a táblák alapján próbáltam megkeresni merre kell tovább haladnom. Kicsit megkavarodtam, de aztán meglett a hely, ott várnom kellett fél órát kapunyitásig. Már csak 1 perc volt hátra a kivetítő szerint, ott álltam a kapu (értsd egy ajtó, ami akkor nyílik ki, ha lecsippantod a beszállókártyád kódját) mellett, az elsők között akartam lenni. Hirtelen hatalmas tömeg lett, álltam és vártam, hogy valaki meginduljon, aztán egy nő megkérdezte mögöttem, hogy akkor most megyek-e vagy mi van?! Mentem, bár nem tudtam hova. Egy "csőben" kellett lefelé haladni, azt hittem egyenesen a géphez vezet, de persze nem így volt. Egy újabb teremben kötöttem ki, addigra jópáran beelőztek, így én mentem azok után, akiknek a beszélgetéséből azelőtt hallottam, hogy ugyanoda tartanak, ahova én. Beálltunk egy sorba, de úgy éreztem, az nem lesz jó, így megbökdöstem az előttem álló lányt, hogy van-e prioritásuk, vagyis jogosultak-e az elsőbbségi beszállásra. Az anyukája(?) válszolt, hogy nincs, így szóltam nekik, hogy akkor rossz sorban állunk. Ők követtek, átmentünk a másik sorba, ami full üres volt, de különben ugyanahoz a pulthoz vezetett, csak másik dolgozóhoz. Lecsippantotta a beszállókártyát, megnézte a személyimet és tovább küldött. Én voltam az első a sorban továbbra is, de legalább már csak egy ajtó meg néhány méter választott el a repülőtől. Megnyílt az ajtó az elsőbbségi beszállásos emberek előtt, aztán előttünk is, de eddig kb 20 percet kellett ott állni és várni. Elindultunk a gép felé, felszálltunk. Itt ért a második agyvérzés: ablak melletti helyet vettem plusz pár ezerért, és NEM VOLT ABLAKOM. Ott ültem, ahol megjelöltem, de kb az egész repülőn csak ott nem volt ablak. Kiábrándultam teljesen. 
Anya azt mondta, vegyek nagy levegőt amikor felszállunk akkor nem fogok hányni. Hát én annyira ráparáztam erre, hogy amint leültem, azon járt az agyam, hogy akkor most mikor kell venni a nagy levegőt? Induljunk már, túl akarok lenni rajta! Bemutatkozott a pilóta, elmondták a biztonsági előírásokat, intézkedéseket, majd megmozdult a gép. Akkor már folyamatosan nagy levegőt vettem, gondoltam bármikor felemelkedhetünk. Hát, nem ilyen gyorsan történt a dolog. :D Lassan robogtunk a felszállópályán, majd egyszercsak hirtelen felgyorsult minden és felemelkedtünk. Nem is tudom leírni milyen érzés volt, semmiképp sem jó. Mondogattam magamban, hogy nem hányhatok, nincs is hova hányni, de szerencsére nem volt gond, lenyugtattam magam. Észre vettem, hogy a mögöttem lévő ablakon kicsit kitudok kukucskálni, így egy darabig onnan szemléltem hogyan távolodunk a földtől, de pont annyira tudtam csak kilátni, hogy két szemmel nézve összemosódott minden és attól féltem, szemtengely ferdülést kapok. Nagynehezen csináltam néhány fotót, mert hát ez ugye nem maradhat el, örök első emlék, aztán nekiálltam olvasni. Hamar meguntam, eszegettem a csokit, már rosszul voltam tőle, zenét hallgattam, de az is uncsi volt, ha kinéztem a kis lyukon, azt láttam, mintha mindent hó borítana, szóval hosszú távon minden unalmasnak bizonyult, emellett baromi álmos voltam, tehát amellett döntöttem, hogy pihentetem picit a szemeim. Elbóbiskoltam nagyjából, de én nem tudok utazás közben aludni, kínlódás volt az egész. Unatkoztam, hezitáltam, hogy elmenjek-e pisilni, aztán arra jutottam, hogy ha már ott vagyok, a wc-t is ki kell próbálni. Nem volt kimondottan undorító, de azért elég tréül nézett ki. Mindegy, muszáj volt, nem bírtam volna már sokáig. Ez után nem sokkal elkezdtünk ereszkedni, ez volt a legjobb része az egész repülésnek. Nagyon tetszett, ahogy hirtelen kb 45°-ot dőlt a szárny -és vele együtt ugye az egész gép-, meg ahogy berepültünk a felhőkbe és egyre közelebb kerültünk a földhöz. Landoláskor tapsvihar tört ki, egészen különleges érzés járt át, biztos mindig szokás ez, de nekem tök új volt és olyan őszinte, picit beleborzongtam. 
Miután elhagytam a repülőt, követtem az iszonyat nagy tömeget meg a 2 máterenként kirakott táblákat, amik nyilakkal jelezték, hogy Baggage, azaz, hogy merre kell menni a poggyászért. Hirtelen azon kaptam magam, hogy egy kurva nagy épületben állok, ami tele van emberrel, de egy ismerős arcot sem látok -pedig eléggé megfigyeltem pár embert a repülőről-. Itt már nem volt Baggage felirat, csak olyanok, hogy UK BOARD (asszem' board volt). Gondoltam biztos jó helyen vagyok, másfele nem is tudtam volna menni, de közben arra gondoltam, hogy mi van, ha ez valami becsekkolós rész és tök eltévedtem. Aztán egy pasi kiabált, hogy BAGGAGE és mondta h álljon be a sorba akinek az kell, így sokadmagammal elindultunk a kígyózó, labirintus-szerű sorban. Azt figyeltem, hogy mindenkinél csak kis poggyász van, ez kicsit megnyugtatott, hogy talán jó helyen vagyok. Ismét csak néztem amit mások csinálnak előttem, odaléptem egy pulthoz, megmutattam a személyim, jól megnéztek és tovább engedtek. Akkor már láttam a szalagon utazó csomagocskákat, meglepően hamar meg is találtam a hozzám tartozót. Kimentem az épületből, követtem a TRAIN feliratú táblákat és megvettem a jegyemet. Neten 27 fontért írták, ezzel szemben én 58-at fizettem érte az állomáson. Tök böszke voltam magamra, hogy szépen tudtam kérni a jegyet, és még azt is eltudtam mondani, hogy melyik vonatra szeretném, ha lehetséges. Elmentem itt is mosdóba, amit azért említek meg, mert ez volt az első meghökkentő angliai élményem. Ugyanis gyönyörű szép tiszta volt. Nincs mit ragozni ezen, otthon a plázán kívül közelébe nem megyek egy public mosdónak sem. Nem volt sok időm az indulásig, persze a vágányt nem találtam, így újra meg kellett szólalnom angolul, útbaigazítást kérni. Meglett a 2-es vágány, bent állt egy vonat. Fogalmam sem volt, hogy az kell-e nekem, de szerencsémre pont oda jött két magyar srác, tőlük kérdeztem meg, hogy Peterborough felé megy-e a vonat. Felszálltam, hely kevés volt, a csomagom nem fért el, így az ülés mellé tettem, ott kerülgették az emberek, míg nem jött a kalauz és szépen elmondta, hogy van erre fenntartott tároló, beteszi oda ha nem bánom. Megköszöntem, örültem, hogy ilyen rendes. Természetesen itt is olyan helyet fogtam ki, ahol normálisan nem lehetett kilátni az ablakon, össze-vissza ficánkoltam, aztán berágtam és átültem máshova. Majd onnan egy harmadik helyre, de az le volt foglalva, elhajtott egy öregasszony, így vissza telepedtem az eredeti helyemre. Itt már nagyon bevoltam rágva, nyűgös voltam és hisztis. Mivel az első vonat valamilyen technikai okból kifolyólag 20 perccel később indult, nem értem el a csatlakozást Granthamben. Vagyis lehet, hogy elértem volna, de ott is elmentem a perontól 2 méterre lévő mosdóba, és mire kiértem, nem volt kiírva a vonat. Vártam, de semmi. Pedig 2 percnél többet nem töltöttem el bent. Mindegy, újratervezés, nézzük meg gyorsan mikor jön a következő. Pont jól jön ki, lesz hozzá csatlakozás egyből, minden fasza. Azt leszámítva, hogy 2 órája nem gyújtottam rá, mert mindenhova ki van írva, hogy nem lehet és minden be is van kamerázva... Időben leesett, hogy másik vágányhoz kell mennem, ezt megtettem gyorsan, jött is a vonat időben, felszálltam. Nem akartam leülni a 20 perces útra, inkább megálltam az ajtó közelében. Jött a kalauz, kérdezte miért nem foglalok helyet, mondtam, hogy mert Granthemben leszállok, mire ő megkérdezte hova valósi vagyok. Alap angol kérdés, Where are you from? de nem értettem. Elmondta vagy 4-szer, mire megértettem, baromi égő volt, de elkönyveltem, hogy nem én vagyok a hülye, hanem ő a túl echte brit. :D Egyébként aranyos volt, mondta, hogy tudja magyarul, hogy szia, mosolygott, örült magának. :) Végre leszálltam, erre az állomásra egyáltalán nem emlékszem, csak az van meg, hogy jött hamar a vonat Skegness felirattal.Ez volt a legkényelmesebb vonat a három közül, utas is alig volt, ezen jól éreztem magam, el is bóbiskoltam úgy 5 percre, még álmodtam is valamit.
Végre az utazás végére értem, kimentem az állomásról, vártam a srácot, akiről már írtam. Elbuszoztunk Butlin's-ba, elfoglaltam a szobámat, de semmit nem csináltam, hiszen hulla voltam. A többit majd a következő posztban.

Az utazás összefoglalva kurva hosszú. 8-kor szálltam le a gépről és 2-re értem ide. 
A reptéren kb ötezer helyen be kellett csekkolni, nem vagyok egy hülye gyerek, de nekem is oda kellett azért figyelni, nem mindig lehet a tömegre hagyatkozni. A repülésről mindig azt hittem, hogy bármennyire messzire mennék, végig az ablakhoz tapadva szemlélném az eget. Hát nem. Azt mondom, célszerűbb végig aludni. Úgysem történik semmi, ha meg mégis, és esetleg zuhanna a gép, azt úgyis észre veszed. :D 
A vonatjegyen eléggé kiakadtam, otthon sokallom az ezer valamennyit Pestig, itt meg kifizetni rá 25 ezret, hát köszönöm szépen. Egyelőre nem vagyok olyan helyzetben, hogy csak úgy eltudjak vonatkoztatni a pénztől meg az áraktól, így elég nagy érvágás volt ennyit kifizetni érte. Emellett szól viszont, hogy teljesen kulturált volt mindhárom vonat. Csendes, tiszta -itt a mosdót nem csekkoltam :DD. 
A busz a városból, Skegnessből Butlin's-ba IS húzós, 2.2 font egy út, azaz majdnem 1000 Ft. Szintén hozzá teszem, hogy otthon a 370-et is nagyon sokallom ha bemegyek 20 km-t faluról városba., itt ez az út szerintem max 5 km lehet. 

Az utazásról ennyit, még mindig azt mondom, hogy sohatöbbet, de hát egyszer haza is kell jutnom... :D E tekintetben jobb lenne meggondolni, hogy haza akarok-e menni januárban, végig akarom-e ugyanezt zongorázni. Persze, hogy igen, ne aggódjatok! :)