Elmaradtam egy vásárlós képpel, ezt most pótolom. 5.05 fontot fizettem a képen látható termékekért, ez forintra átszámolva kb 2200 Ft. Ismét csak azt tudom mondani, hogy otthon is kb ennyi lenne. Mondjuk ezek szinte mind Tescos cuccok, azért a márkát itt is kellőképp meg kell fizetni, de nekem egyelőre még nincs rá keret. :D

A vifon levestől (így hívok minden ilyen tésztás trutyit) hányingerem van. Egyébként is utálom, de most kiváltképp. A 6 db-os Tescos joghurt tök finom, volt többféle variáció, én a barackos-banános-narancsosat választottam. Kellemes csalódás volt. A kenyér meg a csirkemell sonka nagyon bejött, a natúr joghurt is finom, a paradicsomnak viszont volt valami fura utóíze, de azért betúrtam mindet. :D 

Munkaruhám egy része. A póló igazából zöld és van belőle 3 db, a dzseki nagyon bejön, a cipőt rühellem. Munkavédelmi cipő, acélbetéttel az elején, iszonyat kényelmetlen. Ma votl rajtam először, de ahogy felvettem, már akkro alig vártam, hogy levehessem. A uniformhoz tartozik még 2 nadrág -olyan ünneplősgatya-féle-, meg egy nagy, melegebb kabát. Tetszik amúgy az egész, a cég logója a cipőt kivéve mindenen rajta van. Remélem nem sértek semmiféle szabályt ezekkel a képekkel. Hiszen nem üzleti titok, hogy miben dolgozok, elvégre bárki láthatja, aki eljön ide. :)

Úgy nézek ki, mint egy kém. :D A fiús fejemet ellensúlyozván feltűztem a kis Eszteres névtáblámat. :D :D

Hogy a munkáról is szót ejtsek:

Ma volt az első gyakorlati training. Egész nap szép idő volt, valószínűleg ez megalapozta a hangulatomat. Reggel még nem igazán értettem a dolgok menetét, ahogy várakoztam a Gold Office-ban (asszem ez a neve a helynek, ahol minden reggel gyülekeznek a Gold részlegen dolgozók). Lassan elcsendesedett a hely, mindenki ment a dolgára, csak mi, újak maradtunk, a feladatunkra várva. Fel kellett olvasnunk hangosan egy egész tájékoztató füzetet. Nem értem mi értelme volt, tekintve, hogy egyikünk sem olvasott szépen angolul, de azért elvoltam, egyrészt mert gyakorlásnak jó volt, másrészt mert addig sem kellett semmit csinálni, plusz miközben ültem, a cipő is egészen elviselhető volt a lábamon. Fél 10-től egészen 11:45-ig tartott ez a szöttyögés, majd elmentünk ebéd szünetre (én cigiszünetre, végre), utána pedig a Team Leaderem, azaz a közvetlen felettesem bemutatta egy aoartmanban, hogy mi is lesz a feladatunk. Nem tűnik nagy ördöngősségnek, amíg nem realizálod, hogy mennyire alaposnak kell lenned, milyen rövid idő alatt. A következő apartmant közösen csináltuk meg, egyelőre el sem tudom képzelni, egy óra alatt hogy tudnék én egyedül végezni. Ugyanis kb ennyi idő van apartmanonként. Eleinte 2 lesz a napi feladatunk, majd egyre több, egészen 4-5-ig. 6 órás melóba beletuszkolni ezt, úgy, hogy előtte össze kell készítened a trolley-dat (kis kocsi, amire felpakolod a porszívót, tisztítószereket, rongyokat és egyéb szükséges cuccokat), el kell tolnod a trolley-dat az apartmanba, egyáltalán meg kell találnod az apartmant. :D Nyilván egy idő után mindez rutinszerűen fog menni, de jelenleg elég húzósnak tűnik. Összevetve tetszik az egész, a munka is, főleg mert szeretek egyedül dolgozni, egyedül felállítani egy rendszert és aszerint haladni. Úgy érzem, menni fog. 
A hétvégém szabad, p-sz-v semmi, majd csak hétfőn kell dolgozni menni. Holnap vissza kell mennem a bankba elintézni a számlanyitást, előre félek mindentől, főleg mert péntek 13. lesz. :| 
Tegnap kaptam közvetve egy kiköltöző csajtól jópár cuccot, meg még fogok néhány bútort is, így lassacskán sikerül majd otthonossá tenni a kis lakomat. 

Valamelyik nap mély letargiába zuhanva készítettem egy kis naptárt, amiben beírkáltam a napokat egy évre előre. Úgy éreztem, valamelyest segíteni fog, hogy diadalmasan X-elgethetek át minden napot, ami már eltelt. Íme: 

Igaz, hogy ez eddig még semmi, de azért durva belegondolni, hogy már 7 éjszakát eltöltöttem itt. Bármennyire is keserves volt néha, azért gyorsan eltelt.űűűű

De még rengeteg van hátra jövő év novemberig :(

Talán kezdek kicsit oldódni, ma már párszor megmertem szólalni angolul, pontosabban kérdéseket feltenni, ha valamit nem értettem. El sem hiszitek, mennyit segít, mennyi önbizalmat ad és milyen büszkeséggel tölt el akár egy egyszerű mondat kimondása is. 
Persze azért még megvagyok szeppenve, főleg mikor hallgatom, hogy magyarok milyen jól beszélnek. Valamiért van bennem egy ilyen gátlás, hogy angolul tudó magyarok előtt félek megszólalni. Most kezdem megérteni miért nem mertem a gimiben angol órán semmit mondani (azt leszámítva, hogy nem is tudtam volna), vagy magántanárnál megszólalni, vagy egyáltalán az egyik barátom előtt megszólalni. Írásban próbáltunk néha angolul beszélgetni, de én szóban sosem tudtam semmit mondani. Ha mondtam is, akkro is valami bődületes baromságot, amiről magam is tudtam, hogy helytelen, sőt mi több, tudtam hogy lenne helyes, de valamiért annyira cinknek éreztem bármit is mondani, pedig ő sem tud angolul. Hülyeség, mi? Nem is tudom miért van ez, de szeretném gyorsan leküzdeni.
A mai naphoz még annyit, hogy megláttam egy srácot, aki első ránézésre nagyon megfogott. Nem tudom megindokolni miért, nem is a zsánerem, de van benne valami AHHH! :D Eszter-féle minden követ megmozgató kutatásba akartam kezdeni az internet legsötétebb bugyraiban, de sajnálatomra kurva könnyen megtaláltam és kurva hamar rájöttem, hogy van barátnője egy ideje. Hát miért is ne lenne?! :( Úgyhogy továbbra is csak messziről fogok rá szolidan mosolyogni, bízva benne, hogy talán sikerül majd néhány szót váltanom vele egyszer és nem égetem magam szénné. :D Ja, amúgy magyar, és pont az a keresztneve, ami nekem a leggyengébb gyengém, tiszta Murphy az egész. Lehet, hogy csak a neve miatt tetszik? Ezen sem lepődnék meg... :D

Tegnap, azaz kedden kezdődtek a trainingek. Egészségmegőrzéssel és balesetmegelőzéssel kapcsolatos videókat néztünk, voltak teszt lapok, de csak nagyjából értettem a felvételeket és egyébként is dög unalmasak voltak, így a tesztek nagy részét a szomszédomról néztem vagy a válaszok megbeszélésekor jelöltem be a helyes megoldást. A trainer, Justyna nagyon kedves volt, tartott egy rövid körbevezetést is, elég hamar végeztünk. Megismerkedtem egy magyar sráccal, jófejnek meg intelligensnek tűnik, délután bandáztunk is kicsit együtt, jobban is éreztem magam ettől.

Ma, azaz szerdán szintén training volt. Főként Butlins történetéről és mentalitásáról szólt, viszonylag érdekes volt. Ha nem is értettem mindent az elhangzottakból, összességében átjött, miről is van szó. Ismét körbe vezettek, de most részletesebben, több dolgot megmutatva. Elég interaktív volt az egész training, ha magyarul lett volna, nagyon élveztem volna, de így nem tudtam semmit hozzászólni a dolgokhoz. Néha kicsit hallgattam egy új magyar lány és egy visszatérő lengyel/litván(?) lány beszélgetését és arra jöttem rá, hogy mindent megértek, plusz én is képes lennék azokat a mondatokat megalkotni, amiket a magyar csaj, csak éppen nem merem. Ezzel van a legnagyobb gond, hogy képtelen vagyok megszólalni. Elvétve 1-1 szót vagy mondatot már kommunikáltam angolul, elég nagy büszkeséggel töltött el, de ennél hosszabban még nem volt merszem beszélni. Remélem ezt idővel leküzdöm és menni fog, mert jelenleg úgy érzem magam, mint egy elveszett óvodás. 
A trainerek ma is nagyon kedvesek voltak. Láttam a leendő főnökömet, de persze ahhoz nem voltam elég tökös, hogy odamenjek hozzá bemutatkozni meg csevegni. 
Ebéd szünetben kajálhattunk egyet ingyen a team dinerben (dolgozóknak fenntartott étkezde), de mivel nem voltam éhes és hamar túl akartam lenni az étel kikérésén, csak egy darab grill csirkemellet kértem, kukoricával. Utána láttam, hogy mindenki más telepakoltatta a tányérját, de nem kár érte, mert úgysem tudtam volna többet enni. 
Elég nyomott hangulatom volt egész nap, már az ébredés is rosszul indult, de szerencsére hamar végeztünk, 3 helyett már fél 2-kor visszaértem a szállásra. 
Ettől függetlenül egyelőre magáról Butlin's-ról jó véleménnyel vagyok. Tetszik ez a "mosoly-mánia", pontosabban az, hogy valóban azt szeretnék, hogy jól érezd magad és ez kiüljön az arcodra is, nem pedig rád erőltetik, hogy jó képet kell vágnod mindenhez. Ez persze idő közben lehet, hogy nem így fog lejönni, de egyelőre imponál. Érdekes volt, mikor mondták, hogy az interjú során is azt figyelték, hogy miként viselkedünk, milyen a testbeszédünk, az arckifejezésünk. Az első benyomásra is nagy hangsúlyt fektetnek, tudják, hogy mekkora súlya van a vendég szemében. You are never fully dressed without a smile! (Mosoly nélkül sosem teljes az öltözéked.)

Holnap indul a gyakorlati training, reggel már egyenruhában kell megjelenni, elkezdődik annak a betanulása, amiért lényegében itt vagyok: a takarítás. Kíváncsi vagyok nagyon, nem is tudom eldönteni, hogy izgulok-e vagy csak izgatott vagyok. :D 

Szombaton eléggé magamba voltam fordulva. Hajat mostam, de hajszárító híján a szállás fűtésére kellett hagyatkoznom. Feküdtem az ágyban, sorozatoztam, nem igazán volt kedvem még ahhoz sem, hogy Facebookon beszélgessek a barátaimmal. Délután anyukám próbált jobb kedvre deríteni, mondta, hogy sétáljak egyet, szellőztessem ki a fejem, de -mily' meglepő- ezt sem akartam. Míg nem megláttam, hogy SÜT A NAP! Csütörtök óta először. Kedvet kaptam a kimozduláshoz, gyorsan felöltöztem és célba vettem a tengerpartot. Már saját magam előtt is gáznak véltem, hogy 3 napja itt vagyok a tenger mellett, de még nem láttam a tengert. Az idő szeles volt, de mégis kellemes. A part maga nem kifejezetten szép, úgy is mondhatnám, hogy víz nélkül inkább hasonlítana egy sztyeppére, sem mint tengerpartra, de azért egészen különös hangulat járt át, míg a kis sétányon baktattam. 

Igen, az a kék csík ott a tenger! 

Azért persze homok is akad bőven :P

Valami készül... 

Közelebbről nézve még félelmetesebb :|

De még nem ért ide :)

Ééééés végül, de nem utolsó sorban a kedvenc képem <3

Természetesen nem kellett sokat várni az esőre. Még a parton voltam, amikro elkezdett dörögni, szedtem gyorsan a lábaimat vissza a szállásra. Már a közelben jártam, mikor elkezdett cseperegni, majd ahogy elértem a Team Accomodation-t (azaz a szállásunkat) és fedezékbe kerültem, elkezdett ömleni az eső. Szeretem a felhőket, meg azt is, amikor szakad az eső -otthon is mindig szívesen néztem a teraszról-, de a legkedvencebb számomra a vihar. Az az igazi, kemény mennydörgés-villámlás kombó ami már-már megijeszt. Na, ilyet itt nem sokat fogok átélni, úgy hiszem.
A szombat további része szintén lustálkodással telt.

Akárcsak a vasárnap. Ha jól emlékszem, mély letargiába voltam zuhanva, alig vártam a hétfőt, hogy végre találkozzam valakivel.

Hétfőn sok dolgom nem volt. Délelőtt aláírtam a szerződést, egy kedves úriember, Simon jelenlétében. Végre egy kicsit örülhettem magamnak, ugyanis szinte mindent megértettem, amit mondott. A papírmunka után kaptam munkaruhát. Ez nem volt annyira egyszerű művelet, legalább 4 gatyát felkellett próbálnom, mire talált a hölgy számomra olyat, ami rám is jön. :D A lányával dolgozik együtt, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak mindketten, nem éreztem magam feszélyezve azért, mert dagadt vagyok. :D És őket is megértettem. 
Kb 11-re túl voltam minden aznapi tennivalón, így gondoltam bemegyek a városba a bankba, hogy elintézzem a számla nyitást. Másfél órát gyalogoltam, a szemerkélő eső nem is zavart már, viszont egész úton szembe fújt a szél, kurva szar volt. Nagynehezen megtaláltam a bankot, erőt vettem magamon és bementem. Fiatal ügyintéző csajok szaladgáltak ide-oda, egyikőjüket leszólítottam, eldaráltam, hogy segítségre lenne szükségem, de nem beszélek jól angolul, számlát szereték nyitni. Megmutattam a papírt, amit kaptam a melóban, majd közölték, hogy időpont szükséges, csütörtökre tudna adni. Gondoltam magamban nagyszerű, caplathatok be még egyszer. Kiegyeztünk a péntekben, már remegve várom, hogy begyalogolhassak. Plusz vissza is, mert már többet nem tudok buszra költeni. :D 

Ennyi említésre való dolog történt az elmúlt néhány napban. 
A szomszédaim kretének, két napja azt hiszem hajnalban, hogy meghalok, mert fél 4-kor arra riadok fel, hogy ezek a gyökerek csörtetnek végig a teraszon, csapkodják az ajtókat, ordibálnak, vihognak, énekelnek, egyszóval zeng minden, én meg azt sem tudom hirtelen, hogy hol vagyok. Ma egyébként nekiálltak este átrendezni az apartmant, azt hallgatom cirka 3 órája, hogy baszkodják neki a bútorokat a falnak. Remek. (Mellékinfo: ma trainingen azt sulykolták az oktató videók, hogy "Ha nem mondod a szemébe, ne is írd le". Vagy valami hasonló, nem emlékszem milyen frappáns módon volt megfogalmazva angolul. A lényeg, hogy pont erről szólt, hogy ne beszélj ki senkit az interneten. Még jó, hogy ezt úgysem értik. :D)

Már annyit írtam, úgy érzem szükséges néhány képpel is alátámasztanom, hogy valóban itt vagyok. :D 

Hát, itt lennék :D

Ilyen apartmanokban lakik a személyzet. Van 5 ilyen hosszú, emeletes épület, mindkét oldaláról nyílnak szobák.


A háziállatok. Imádom a kacsákat <3 :33

Előszoba, ide lépek be az ajtón

Kinyír ez a dupla csap dolog, hogy külön helyről jön a hideg meg a meleg víz :D

A csukott ajtó a leendő lakótársam szobája, vele szemben pedig az én szobám. (A kép jobb szélén látható a híres-neves elemózsiám: müzli.)

Itt még kezdeti fázisban volt a kipakolás -most is ott tart :D

A szörnyű ágyam :(

Ez volna tehát a főhadiszállásom, jelenleg csak remélni tudom, hogy gyorsan eltelik egy év és mehetek végre haza. De ez a hozzáállás bizonyára változni fog. Remélem. 

Nem szoktam vissza olvasni a posztjaimat, mert akkor megtalálom a hibákat meg a rosszul megfogalmazott mondatokat és ha kiakarom javítani, képes vagyok az egészet újra írni. Ezért nézzétek el ezeket, mert nem fogok javítgatni! :D 

Írtam korábban, hogy szerintem célszerű minél kevesebb cuccot hozni. Bár én eléggé rábasztam a dolgokkal, ezt az állítást mégis fenntartom. 
A nagy bőröndömet 20 kg súlyig tömhettem volna, a kicsit pedig 10-ig. Előbbi lett 12, utóbbi 8. Elég jól tele raktam őket, de még így sem érték el a kiszabott határt, viszont mivel egyedül jöttem, éppen elég volt ezeket cincálni magam után. A másik ok az, hogy nem akartam mindent elhozni otthonról. Amikor elkezdtem a fősulit és leköltöztem Dunaújvárosba, egy tele autónyi holmit vittem magammal.A legjelentéktelenebb tárgyakat is magam mellett akartam tudni, arra törekedve ezzel, hogy az idegen hely mégse legyen annyira idegen. Természetesen teljesen felesleges volt annyi minden, s ez ki is derült mikor átköltöztem koliba, onnan egy másik koliba, aztán haza. Út közben persze egyre fogytak a cuccaim, hetente hordtam haza mindent, amire nem volt szükségem. Ebből tanulva ide néhány ruhán, az alvós barikámon, 1-2 könyvön és a laptopomon kívül nem hoztam mást. Ezt úgy értsd, hogy még tusfürdőt, sampont, törölközőt, hajszárítót, de hajkefét sem. Nem is lett volna gond, ha a vonat nem lett volna ennyire drága, hiszen akkor több pénzem maradt volna és tudnék venni egy kurva hajkefét. (Törcsit kaptam, hajszárítót is kapok majd :D) 
Ettől függeltenül még mindig úgy gondolom, hogy 100 ezer forint elég nekivágni, még ha 25-öt el is visz a vonat, 20-at meg a repülő... Hozzáteszem, a busz sem olcsóbb, de ezt már írtam, hogy 2.2 font egy buszjegy le a városba. Úgyhogy ezzel számolni kell indulás előtt. Én hülyeségnek tartottam, mikor anyukám kérdezte, hogy akarok-e hozni téliszalámit vagy vifon levest, mindenre az volt a válaszom, hogy dehogy viszek, majd kint veszek! Most össze teném a két kezem egy jó rúd téliszalámiért. :D Megyek is, eszek egy kis müzlit -a változatosság kedvéért.

A hangulatom elég váltakozó volt az utazás során. Amikor megérkeztem, tetszett a légkör, a szállás elfoglalása után viszont rámtört a szomorúság. Első este semmit nem csináltam, már fél 9-kor lefeküdtem aludni. (Itt egy órával kevesebb van, mint otthon.) Fogtam az alvós barikámat és elsírtam magam. Csak arra tudtam gondolni, hogy mit keresek én itt??? Nem tartott sokáig a depi, a fáradtság hamar legyőzte és elaludtam. Jó 12 óra szunyókálás után az ébredés sem volt jobb, továbbra sem éreztem magam jól. Felöltöztem és elindultam a városba. Háromnegyed óra az út a Tescoig, nekem tartott kb másfél órába míg lesétáltam. Út közben jobb kedvem lett, átjárt ez az angolos atmoszféra, tetszettek az emberek, a házak, élveztem az utat. 
A Tesco kicsit másabb elrendezésű, mint otthon, de szépen felvan töltve, kellemes volt bent sétálgatni. Hál' Isten normális kosárba lehetett vásárolni, nem volt olyan nagy hodály, tili-toli szar, mint ami otthon olyan menő. Mivel a költségvetésemnek nem tett jót, hogy dupla annyiért vettem a vonatjegyet, mint amennyiért gondoltam, hogy fogom venni, ezért -barátnőm szavaival élve- low budget-ben kellett vásárolnom. Írtam egy listát a nagyon szükséges dolgokról, de persze itt hagytam, így fejből próbáltam felidézni, hogy mi kell. Szinte mindenből találtam akciós terméket, így belefértem a keretbe. Utána vissza érve rájöttem, hogy három fontos dolgot is elfelejtettem, de mindegy.
Ezeket vettem, valamennyire láthatóak az árak a blokkon. Összesen 6 ezer Ft-nyi pénzt költöttem, szerintem otthon sem úsztam volna meg kevesebből. A Neutrogenat 1000 valamennyiért szoktam venni a Rossmannban, a Palmolive 5-700 körül van, Oral-B fogkrémet még sosem használtam, de az is 6-700 körül lehet, fogkeféből a minőségibb mindig elég drága otthon, Signalt szoktam használni, kb 700 Ft-ért veszem (a képen látható fogkefe elemes, de észre sem vettem, csak mikor kibontottam :D), az olcsó tej otthon általában 170 Ft, a Syoss sampon, amit használok otthon 1400-1700, attól függ, hol veszem, kézmosót, Tescos müzlit meg wc papírt meg nem szoktam vásárolni. Ha ezeken kívül összeadom az otthoni árakat, az már 4500-5000 Ft körül mozog, így szerintem 19 font egyáltalán nem volt sok mindezért. 

Körbe akartam nézni a városban, de mire kiértem a boltból, elkezdett esni és cipekedni sem volt kedvem, így inkább vissza buszoztam Butlin's-ba. Gondoltam majd később teszek még egy kis felfedező kört, de végül nem mentem sehova. Hihetetlen, hogy két napja itt vagyok a tenger mellett és még csak nem is láttam. De hát hiába akarok én menni, most is szakad az eső és fúj a szél. Otthon is mindig lehúzott ez az időjárás, ha borongós idő volt, nem nagyon mentem sehova, inkább bekucorodtam az ágyba és egész nap sorozatoztam. 
Tegnap este azért még kicsit kimozdultam a szobából, még ha nem is mentem messze. Átmentem egy magyar sráchoz, ahol összegyűlt több magyar, intézni az NI-t, azaz a National Insurance-t, ami kb a TB-t jelenti. Fel kell hívni egy számot, elmondani néhány adatodat, meg azt, hogy mihez kell az NI, majd kapsz egy időpontot, amikor meg kell jelenned Kings Lynnben (nincs közel), ott feltesznek néhány kérdést, aztán jöhetsz vissza. De ha itt vagy, úgyis lesz, aki segít ebben. 
Sokat nem társalogtam a szobában lévő magyarokkal, sőt, mondhatni kínosan éreztem magam, amiért mindenki elbeszélgetett mindenkivel, úgy jött le, mintha rég ismernék egymást meg a helyet, nem is tudtam hozzászólni semmihez. Pedig elvileg ők is újak, nem véletlenül kell NI-t intézniük, csak már itt vannak egy ideje. Elvagyok itt magamban, de azért hiányzik, hogy ismerkedjek, társaságban legyek. De így egymagam hogyan nyissak mások felé? Nem megyek oda random senkihez, hogy "helló, dumálunk?"... Várom is a meló kezdetét, akkor legalább végre találkozok emberekkel. 

Tegnap érkeztek vendégek, este mentem egy kört a Skyline-ban. Ez amolyan központi hely, van benne színpad, Burger King, étterem, mindenféle. A '70-es évek szellemében telt az este, a középkorúak voltak többségben, de ahogy láttam, mindenki önfeledten bulizott. Retro zene ment, az emberek egy része beöltözve táncolt. Rikító színű parókák, diáklánynak öltözött srác, volt minden. :D Egyedül unalmas volt mászkálni a tömegben, hamar visszatértem a kis szobámba. 
Egyébként rájöttem, mennyire nem értem meg az nagolokat. Tegnap délután éppen kint cigiztem a gangon, amikor a szomszédból kijött egy csaj, készült levinni a szemetet. Valamit mondott nekem, de egy kurva szófoszlányt sem értettem belőle. Nem volt fontos, inkább csak valami megjegyzés lehetett, mint amikor állsz a buszmegállóban és pár méterre tőled egy néni megjegyzi, hogy milyen jót tenne már egy kis eső, szárad el a kert; erre válaszolsz valami olyasmit, hogy igen, elképesztő ez a forróság, és többet nem beszéltek. Hát, én nem tudtam mit reagálni, nagyon kínos volt, csak álltam és mosolyogtam. Erre még rákontrázott az az eset, amikor indultam a Skyline-ba. A dolgozók szállása 5 hosszú épületből átt, köztük kis "alagutakon" át tudsz közlekedni. Kanyarodtam az "alagút" felé, mikor is megláttam, hogy néhány lépéssel odébb egy ember valamit matat a csatornában. Nem foglalkoztam vele, meg azzal sem, hogy az "alagútban" lévő csatornafedél fel van szedve, a tátongó lyuk körbe van bólyázva, elzárva ezzel az utat. Gondoltam van bőven hely, nem fogom emiatt megkerülni az épületet, így könnyed lépésekkel átsuhantam a bólyák között. Az ember meg üvöltött. Jól megijedtem, megfordultam, elmormoltam egy Sorry-t, és tipliztem tovább. Hallottam, ahogy még zsörtölődik egy darabig, de fogalmam sincs mit mondott, ebből sem értettem semmit. :D 
Kezdek kicsit aggódni, hogy mi van, ha a jövő héten szerződés aláírás és training közben sem fogok semmit érteni? 

November 5-én reggel 6:25-kor indult a gépem. Úgy gondoltam, éjjel 2-kor elkéne indulni, ugyanis még sosem repültem, nem tudom mi hogy működik, mennyi időt vesz igénybe, plusz ha bármi gebasz van út közben, van bőven idő megoldani. 4-én reggel 8-kor keltem, délelőtt még tettem-vettem otthon, este két barátommal mulattam az időt, nem akartam aludni indulás előtt. Aztán mégis lefeküdtem fél 10 körül, 11-re beállítottam az ébresztőt, de kb fél 11-kor sikerült félig-meddig elaludnom, így halál volt 11-kor felkelni. Elmentem fürödni, hajat mosni, bepakoltam még amit kellett, fél 2-re indulásra kész voltam. 2 után nem sokkal jött is a barátom meg a tesója, útra keltünk. Hatalmas köd volt, így máris értelmet nyert a korai indulás. Félúton járhattunk, amikor anyukám feltette az 50 milliós kérdést: "Nálad van a beszállókártya?" Mire én azt feleltem, hogy kurvára nincs. Félreállás, kocsiból ki, átnézni mindent, beszállókártya sehol. Anyával egymást hibáztattuk, hogy kinek a kezében volt utoljára. Nem volt mit tenni, vissza fordultunk. Ekkor volt 3 óra. Mentünk kb 20 km-t, mire sikerült letöltenem a Ryanair mobil app-jét, azon keresztül megtudtam nyitni a beszállókártyámat, de hát fogalmam sem volt róla, hogy jó-e, csak remélni mertem, hogy nem véletlenül foglalja el a kijelző felét egy hatalmas QR kód. Újra Pest felé vettük az irányt, könnyen kijutottunk a reptérre, forgalom nem volt. Miután kicsit meghökkentem, hogy 1200 Ft egy óra parkolás, bementünk az épületbe. Csak álltam és néztem, hogy vajon mit kéne itt csinálni, aztán inkább megkérdeztem az információnál, hogy mi a dolgok menete. Ki kellett várnom, míg megnyílik egy pult, ahol a járatom utasai feladják a poggyászukat. Kivártam a soromat, közben arra gondoltam, hogy nem is akarok sehova sem menni. De erősnek kellett maradnom, nem akartam nagy sírós búcsúzkodást, részben azért sem, mert tele volt a fejem sminkkel. Gyorsan elköszöntem anyáéktól és követtem a táblák utasítását. Bejutottam arra a részre, ahol átvizsgálnak. Halvány fogalmam sem votl róla, mit kell csinálni, csak lestem az előttem lévőket. Levettem a kabátom, sálat, beletettem az erre kihelyezett tálcába, egy másikba a kis bőröndöm, a harmadikba meg a táskám. Megkérdezte az ott dolgozó srác, hogy van-e nálam laptom, ezt ki kellett szednem a bőröndből és külön tálcába helyeznem, a telefonommal együtt. Elindultak a cuccaim egy szalagon, én addig átsétáltam a csipogós kapun. Összeszedtem mindenem, vissza öltöztem és mentem tovább a táblák irányítása szerint. A vásárlós rész következett. Volt ott cigi, parfüm, prémium piák, nasik, minden. Felkaptam egy fél literes Szentkirályi vizet és beálltam a kasszához. Ott megláttam egy nagy zacskós M&M's-t, egyből tettem is fel a pénztár szalagra. (Volt egy ilyen gondolatom valamelyik nap, hogy miylen jó lenne M&M's-t enni a repülőn. :D) Forintban és euróban egyaránt lehetett fizetni, én az utóbbit választottam, méghozzá 5 euró valahány centet kellett fizetnem -ami jelen állás szerint 1700 Ft-nak felel meg (500 volt a víz, 1200 a nasi). Ezután továbbra is a táblák alapján próbáltam megkeresni merre kell tovább haladnom. Kicsit megkavarodtam, de aztán meglett a hely, ott várnom kellett fél órát kapunyitásig. Már csak 1 perc volt hátra a kivetítő szerint, ott álltam a kapu (értsd egy ajtó, ami akkor nyílik ki, ha lecsippantod a beszállókártyád kódját) mellett, az elsők között akartam lenni. Hirtelen hatalmas tömeg lett, álltam és vártam, hogy valaki meginduljon, aztán egy nő megkérdezte mögöttem, hogy akkor most megyek-e vagy mi van?! Mentem, bár nem tudtam hova. Egy "csőben" kellett lefelé haladni, azt hittem egyenesen a géphez vezet, de persze nem így volt. Egy újabb teremben kötöttem ki, addigra jópáran beelőztek, így én mentem azok után, akiknek a beszélgetéséből azelőtt hallottam, hogy ugyanoda tartanak, ahova én. Beálltunk egy sorba, de úgy éreztem, az nem lesz jó, így megbökdöstem az előttem álló lányt, hogy van-e prioritásuk, vagyis jogosultak-e az elsőbbségi beszállásra. Az anyukája(?) válszolt, hogy nincs, így szóltam nekik, hogy akkor rossz sorban állunk. Ők követtek, átmentünk a másik sorba, ami full üres volt, de különben ugyanahoz a pulthoz vezetett, csak másik dolgozóhoz. Lecsippantotta a beszállókártyát, megnézte a személyimet és tovább küldött. Én voltam az első a sorban továbbra is, de legalább már csak egy ajtó meg néhány méter választott el a repülőtől. Megnyílt az ajtó az elsőbbségi beszállásos emberek előtt, aztán előttünk is, de eddig kb 20 percet kellett ott állni és várni. Elindultunk a gép felé, felszálltunk. Itt ért a második agyvérzés: ablak melletti helyet vettem plusz pár ezerért, és NEM VOLT ABLAKOM. Ott ültem, ahol megjelöltem, de kb az egész repülőn csak ott nem volt ablak. Kiábrándultam teljesen. 
Anya azt mondta, vegyek nagy levegőt amikor felszállunk akkor nem fogok hányni. Hát én annyira ráparáztam erre, hogy amint leültem, azon járt az agyam, hogy akkor most mikor kell venni a nagy levegőt? Induljunk már, túl akarok lenni rajta! Bemutatkozott a pilóta, elmondták a biztonsági előírásokat, intézkedéseket, majd megmozdult a gép. Akkor már folyamatosan nagy levegőt vettem, gondoltam bármikor felemelkedhetünk. Hát, nem ilyen gyorsan történt a dolog. :D Lassan robogtunk a felszállópályán, majd egyszercsak hirtelen felgyorsult minden és felemelkedtünk. Nem is tudom leírni milyen érzés volt, semmiképp sem jó. Mondogattam magamban, hogy nem hányhatok, nincs is hova hányni, de szerencsére nem volt gond, lenyugtattam magam. Észre vettem, hogy a mögöttem lévő ablakon kicsit kitudok kukucskálni, így egy darabig onnan szemléltem hogyan távolodunk a földtől, de pont annyira tudtam csak kilátni, hogy két szemmel nézve összemosódott minden és attól féltem, szemtengely ferdülést kapok. Nagynehezen csináltam néhány fotót, mert hát ez ugye nem maradhat el, örök első emlék, aztán nekiálltam olvasni. Hamar meguntam, eszegettem a csokit, már rosszul voltam tőle, zenét hallgattam, de az is uncsi volt, ha kinéztem a kis lyukon, azt láttam, mintha mindent hó borítana, szóval hosszú távon minden unalmasnak bizonyult, emellett baromi álmos voltam, tehát amellett döntöttem, hogy pihentetem picit a szemeim. Elbóbiskoltam nagyjából, de én nem tudok utazás közben aludni, kínlódás volt az egész. Unatkoztam, hezitáltam, hogy elmenjek-e pisilni, aztán arra jutottam, hogy ha már ott vagyok, a wc-t is ki kell próbálni. Nem volt kimondottan undorító, de azért elég tréül nézett ki. Mindegy, muszáj volt, nem bírtam volna már sokáig. Ez után nem sokkal elkezdtünk ereszkedni, ez volt a legjobb része az egész repülésnek. Nagyon tetszett, ahogy hirtelen kb 45°-ot dőlt a szárny -és vele együtt ugye az egész gép-, meg ahogy berepültünk a felhőkbe és egyre közelebb kerültünk a földhöz. Landoláskor tapsvihar tört ki, egészen különleges érzés járt át, biztos mindig szokás ez, de nekem tök új volt és olyan őszinte, picit beleborzongtam. 
Miután elhagytam a repülőt, követtem az iszonyat nagy tömeget meg a 2 máterenként kirakott táblákat, amik nyilakkal jelezték, hogy Baggage, azaz, hogy merre kell menni a poggyászért. Hirtelen azon kaptam magam, hogy egy kurva nagy épületben állok, ami tele van emberrel, de egy ismerős arcot sem látok -pedig eléggé megfigyeltem pár embert a repülőről-. Itt már nem volt Baggage felirat, csak olyanok, hogy UK BOARD (asszem' board volt). Gondoltam biztos jó helyen vagyok, másfele nem is tudtam volna menni, de közben arra gondoltam, hogy mi van, ha ez valami becsekkolós rész és tök eltévedtem. Aztán egy pasi kiabált, hogy BAGGAGE és mondta h álljon be a sorba akinek az kell, így sokadmagammal elindultunk a kígyózó, labirintus-szerű sorban. Azt figyeltem, hogy mindenkinél csak kis poggyász van, ez kicsit megnyugtatott, hogy talán jó helyen vagyok. Ismét csak néztem amit mások csinálnak előttem, odaléptem egy pulthoz, megmutattam a személyim, jól megnéztek és tovább engedtek. Akkor már láttam a szalagon utazó csomagocskákat, meglepően hamar meg is találtam a hozzám tartozót. Kimentem az épületből, követtem a TRAIN feliratú táblákat és megvettem a jegyemet. Neten 27 fontért írták, ezzel szemben én 58-at fizettem érte az állomáson. Tök böszke voltam magamra, hogy szépen tudtam kérni a jegyet, és még azt is eltudtam mondani, hogy melyik vonatra szeretném, ha lehetséges. Elmentem itt is mosdóba, amit azért említek meg, mert ez volt az első meghökkentő angliai élményem. Ugyanis gyönyörű szép tiszta volt. Nincs mit ragozni ezen, otthon a plázán kívül közelébe nem megyek egy public mosdónak sem. Nem volt sok időm az indulásig, persze a vágányt nem találtam, így újra meg kellett szólalnom angolul, útbaigazítást kérni. Meglett a 2-es vágány, bent állt egy vonat. Fogalmam sem volt, hogy az kell-e nekem, de szerencsémre pont oda jött két magyar srác, tőlük kérdeztem meg, hogy Peterborough felé megy-e a vonat. Felszálltam, hely kevés volt, a csomagom nem fért el, így az ülés mellé tettem, ott kerülgették az emberek, míg nem jött a kalauz és szépen elmondta, hogy van erre fenntartott tároló, beteszi oda ha nem bánom. Megköszöntem, örültem, hogy ilyen rendes. Természetesen itt is olyan helyet fogtam ki, ahol normálisan nem lehetett kilátni az ablakon, össze-vissza ficánkoltam, aztán berágtam és átültem máshova. Majd onnan egy harmadik helyre, de az le volt foglalva, elhajtott egy öregasszony, így vissza telepedtem az eredeti helyemre. Itt már nagyon bevoltam rágva, nyűgös voltam és hisztis. Mivel az első vonat valamilyen technikai okból kifolyólag 20 perccel később indult, nem értem el a csatlakozást Granthamben. Vagyis lehet, hogy elértem volna, de ott is elmentem a perontól 2 méterre lévő mosdóba, és mire kiértem, nem volt kiírva a vonat. Vártam, de semmi. Pedig 2 percnél többet nem töltöttem el bent. Mindegy, újratervezés, nézzük meg gyorsan mikor jön a következő. Pont jól jön ki, lesz hozzá csatlakozás egyből, minden fasza. Azt leszámítva, hogy 2 órája nem gyújtottam rá, mert mindenhova ki van írva, hogy nem lehet és minden be is van kamerázva... Időben leesett, hogy másik vágányhoz kell mennem, ezt megtettem gyorsan, jött is a vonat időben, felszálltam. Nem akartam leülni a 20 perces útra, inkább megálltam az ajtó közelében. Jött a kalauz, kérdezte miért nem foglalok helyet, mondtam, hogy mert Granthemben leszállok, mire ő megkérdezte hova valósi vagyok. Alap angol kérdés, Where are you from? de nem értettem. Elmondta vagy 4-szer, mire megértettem, baromi égő volt, de elkönyveltem, hogy nem én vagyok a hülye, hanem ő a túl echte brit. :D Egyébként aranyos volt, mondta, hogy tudja magyarul, hogy szia, mosolygott, örült magának. :) Végre leszálltam, erre az állomásra egyáltalán nem emlékszem, csak az van meg, hogy jött hamar a vonat Skegness felirattal.Ez volt a legkényelmesebb vonat a három közül, utas is alig volt, ezen jól éreztem magam, el is bóbiskoltam úgy 5 percre, még álmodtam is valamit.
Végre az utazás végére értem, kimentem az állomásról, vártam a srácot, akiről már írtam. Elbuszoztunk Butlin's-ba, elfoglaltam a szobámat, de semmit nem csináltam, hiszen hulla voltam. A többit majd a következő posztban.

Az utazás összefoglalva kurva hosszú. 8-kor szálltam le a gépről és 2-re értem ide. 
A reptéren kb ötezer helyen be kellett csekkolni, nem vagyok egy hülye gyerek, de nekem is oda kellett azért figyelni, nem mindig lehet a tömegre hagyatkozni. A repülésről mindig azt hittem, hogy bármennyire messzire mennék, végig az ablakhoz tapadva szemlélném az eget. Hát nem. Azt mondom, célszerűbb végig aludni. Úgysem történik semmi, ha meg mégis, és esetleg zuhanna a gép, azt úgyis észre veszed. :D 
A vonatjegyen eléggé kiakadtam, otthon sokallom az ezer valamennyit Pestig, itt meg kifizetni rá 25 ezret, hát köszönöm szépen. Egyelőre nem vagyok olyan helyzetben, hogy csak úgy eltudjak vonatkoztatni a pénztől meg az áraktól, így elég nagy érvágás volt ennyit kifizetni érte. Emellett szól viszont, hogy teljesen kulturált volt mindhárom vonat. Csendes, tiszta -itt a mosdót nem csekkoltam :DD. 
A busz a városból, Skegnessből Butlin's-ba IS húzós, 2.2 font egy út, azaz majdnem 1000 Ft. Szintén hozzá teszem, hogy otthon a 370-et is nagyon sokallom ha bemegyek 20 km-t faluról városba., itt ez az út szerintem max 5 km lehet. 

Az utazásról ennyit, még mindig azt mondom, hogy sohatöbbet, de hát egyszer haza is kell jutnom... :D E tekintetben jobb lenne meggondolni, hogy haza akarok-e menni januárban, végig akarom-e ugyanezt zongorázni. Persze, hogy igen, ne aggódjatok! :)

Jelenleg kint cigizek a teraszon, hamarosan indulunk. Semmit nem erzek. Szo szerint semmit. Se szomorusag, se boldogsag, SEMMI. Kivancsi vagyok mit hoz meg a mai nap... Ha kiertem, irok mar egy hosszabb posztot. :) 

Ahog felebredtem hajnalban, szinte panikba is estem. Elso gondolatom az volt, hogy uristen, mindjart utazok! Aztan vissza aludtam es delelott is lejatszodott ugyanez. A mai napom 80%-a szomorkasan telt, aztan feljott egyik Baratom, o kicsit elterelte a gondolataimat a jelenletevel, igy megnyugodtam es mar-mar majdnem azt is elhittem, hogy nem lesz olyan rossz elmenni itthonrol. Erre most nem tudok elaludni es a valtozatossag kedveert kattogok tovabb. 

Kerdezhetitek, hogy miert irom le ennyire reszletesen a szenvedesem, erre egyszeruen annyi a valaszom, hogy mert igy teljes a tortenet. Olvastam egy 6-8 eve irodott blogot Butlin's-rol, egy magyar srac mesel az ott toltott everol, de annyira semmilyen az egesz, hogy hiaba irja le tenyszeruen a torteneseket, semmi vonzalmat nem kelt az olvasoban. Egy masik blog iroja ha jol emlekszem 3 poszt utan feladta, nekem meg elment a kedvem a keresgelestol, igy jott az otlet, hogy mar indulas elott elkezdem leirni az epp aktualis agymenesemet.

By the way elkezdtem pakolni a borondomet, majd egy kovetkezo posztban kifejtem, hogy miert vigyel magaddal minel kevesebb cuccot. 

Most megprobalok vegre elaludni. Later 

Tegnap tartottam egy kis búcsú bulit, egész sokan összejöttünk, sikerült mindenkinek többé-kevésbé berúgnia, szóval jó volt, főleg ahhoz képest, hogy délelőtt még szívem szerint lefújtam volna az egészet. Nem aludtam sokat, picit másnapos is vagyok még, úgyhogy az egész napom olyan semmilyen. Nyomott a hangulatom, akár azt is mondhatnám, hogy szomorú vagyok. Már csak 3-szor alszok a saját kis ágyikómban, a kis szobámban, házamban, falumban... Esküszöm, néhány hete még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rossz érzésekkel leszek tele. Nyilván mindenkinek azt mondom, hogy az egész egy kaland, egy szuper lehetőség és alig várom h kipróbáljam magam az új élethelyzetben (ez természetesen így is van), belül mégis csak arra tudok gondolni, hogy nem akarom, nem akarok elmenni, Anglia szar, a meló is szar lesz, nem lesz Karácsonyom, itthon mindenki boldog lesz, én meg kirekesztettként fogok gubbasztani a szállásomon. Nem tehetek róla, ezek a gondolatok csak úgy áradnak az elmémbe, nem tudom elnyomni őket, hiába gondolok az egész költözősdi előnyeire. 
Egyébként én gondolatban mindig próbálom magam kihúzni az olyan új szituk alól, amikkel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Például amikor elvállaltam egy üzlet vezetését, az első napom előtti éjjel csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora hülyeség volt (kivételesen ez a kijelentés a mai napig helytálló), kell lennie valami megoldásnak, amivel elérem, hogy ne kelljen másnap kezdenem. Vagy most a vezetés vizsga előtti éjjel is azt próbáltam kitalálni, hogy törjem el a lábam, hogy megússzam a másnapot és ne kelljen vizsgáznom. Nem mondanám, hogy félek a felelősségtől vagy a változástól, szerintem rajtam így jön ki az önbizalomhiány. Magamban megvitatom ezeket a gondolatokat, aztán szépen elalszok, másnap pedig elérem a kitűzött célt. Van, aki idegeskedik a vizsgák előtt, én magammal kapcsolatban semmihez nem tudok optimistán hozzáállni, inkább mindennek úgy fogok neki, hogy ha nem sikerül sem történik semmi, majd feltalálom magam. Ez beszokott jönni, meg hát így legalább nem csalódok akkorát, mintha magabiztos lennék és mégsem sikerülne valami. :D 
Kicsit elkalandoztam, azt akartam mindebből kihozni, hogy az alap "éjjeli parám" most 10x erősebb és nem csak este készteti az agyamat hülye gondolatok krealására, hanem konkrétan egész nap.
Sokkal nehezebb lesz nekem az elválás, mint gondoltam. Látom magamat, ahogy állok a reptéren és a világ összes fájdalma rám zúdul, ahogy elindulok befelé és egyre eltávolodok anyukámtól. Sokan nem értik ezt, de én kurva szarul fogom megélni ezt az egészet. (A legérdekesebb, hogy még csak egyszer sírtam, akkor sem úgy isten igazából. Szerintem aljas módon arra várnak a könnyeim, hogy mikor már tök egyedül leszek az ismeretlenben, akkor előtörjenek és legyőzzenek.)

Egyáltalán nem azt írtam le, ami épp a fejemben járt és ami miatt beléptem most ide, de mindegy. Alszok, szeretném a lehető legtöbb időt együtt tölteni a szobámmal meg az ágyacskámmal. Nézzetek hülyének. :)