Hát, ez a nap is eljött. Holnap délelőtt indulunk a reptérre. Jelenleg nagyon jó kedvem van, csak az basz fel, hogy az internet egy rakás szar az utóbbi napokban. Így legközelebb otthonról fogok posztolni, akkor majd megírom az elmúlt eseményeket. :)

Nem tudom. Karácsony óta nem érzem jól magam. Nem vagyok kíváncsi senkire, sokkal jobban preferálom az egyedüllétet annál, hogy "barátkozzak" olyanokkal, akikre egy év múlva szinte emlékezni sem fogok. Tök passzív vagyok. Itt van ma Szilveszter és ki az akit hidegen hagy? Hát engem! :D Mondjuk ez nem izgat, se hangulatom, se pénzem, se ruhám, se semmim ami ehhez az egész eltúlzott faszsághoz szükséges. Így ma este sorozatozás meg alvási lesz. Esküszöm, százszor inkább a csendes egyedüllét, mint az emberek... Az az egy nyugtat, hogy már csak 9-et kell aludni és megyek haza, napról napra jobban várom már. Meguntam itt ezt a közeget, jó lesz most kicsit haza menni, megunni azt, aztán visszajönni és pár hónapig megint élvezni ezt. :D 
Rájöttem, hogy van még pár kép, amit felakartam tölteni a Karácsonnyal kapcsolatosan, úgyhogy azokat most pótlom. Nem mintha bárkit is érdekelne. Amúgy van egy csomó bejegyzés téma a fejemben, de minek írjam le, ha egyetlen egy olvasóm van? :D Nem is tudom minek írom ezt az egészet. Mindig úgy képzelem, hogy százaknak írok, pedignem. xD

Nemtom' mi ez, de elég finom volt. Loot-oltam (Arra használjuk ezt a kifejezést, mikor a vendég valamit a szobában hagy, miután kiköltözik. Az értékes dolgokat le kell adni, de kaját, piát el lehet hozni haza.), valami hop a neve, hasonlít a sörre, de annyira azért mégsem, lehet, hogy barna sör, nem tudom, nem értek hozzá. :D

Green Blaze a hely neve. Itt van Butlinsban, ha van vendég, akkor nyitva is van. A pultos csaj egy rusnya lajhár. A sok zöld asztal snooker, fogalmam sincs hogy kell játszani, eddig azt hittem, hogy ez a biliárd kűfődi neve :"""D Mi ping-pongoztunk, mindig kikaptam, úgyhogy hamar meguntam a játékot. Sajnos képtelen vagyok veszíteni és szívem szerint elküldtem volna a ##&@>#@@&@#>##>˘^!!%+!"+!-ba akikkel játszottam, de visszafogtam magam és inkább kiszálltam egy életre ebből a játékból :)

Egyik nap újítottam a Team Dinerben és végre nem chicken burgert ettem :D Finom volt ez a zöldséges izé, bár jól nem laktam vele. Meg véletlenül beleharaptam abba a gigantikus rebarbarába (blöeh), annyira elvoltam gondolkozva, hogy azt hittem, az is hagyma... :D A három féle saláta nagyon finom volt, de a marha szeletek teljesen ízetlenek voltak. Ja meg persze a párolt zölik is tök natúr ízűek voltak. Angolok, nem is lehet mást várni...

Bezzeg ez! Christmas Pudding a neve, a dobozon baromi jól nézett ki. Kurva drága volt, vettem is két dobozzal, gondoltam milyen jó lesz a karácsonyi vacsora után. Hát nem. Egy csésze alá való kis tányérkán van rajta, csodálkozva néztem, hogy ebből mégis hogy jön ki 4 adag, amit a dobozon ígértek? Aztán vágtam belőle, megkóstoltam és rájöttem. Förtelmes! Az alap koncepció kevés tészta közt rengeteg aszalt gyümölcs, mogyoró és mandula. Mindez beáztatva tömény szeszbe. Ilyen likőr, olyan brandy, elolvasva tök jól hangzik, de megízlelve teljesen élvezhetetlen. Szeretem a piás sütiket, ez sem lenne rossz, ha nem ezer féle alkohol ízért érezném egyetlen falatban. És ami mégnagyobb baj, hogy nem csak az ízüket érezni, hanem az erősségüket is. Nem ajánlom senkinek sem kipróbálásra. Ki is dobtam a kukába.

Ez még járt a Kariajihoz. Egy csodás képeslap, elején skegness-i Butlins "vezetőségével" -nem követve a hierarchiát-. Nem tudom kinek támadhatott ez a brilliáns ötlete, de én nagyon jót röhögtem rajta. Ami még benne volt, az pedig egy KAPARÓS SORSJEGY xDDDD Milyen kedvesek, hogy megadják a lehetőséget, hogy milliomos légy és elhúzz innen a picsába. :D By the way, 1 font a kaparós ára, ennyiért otthon nem venném meg ezt a kis szart. :D Ja, mondanom sem kell, semmit nem nyertem vele. :D

Hát, ennyi. Fél 5 van, lassan lefekszem aludni. Remélem legközelebb csak reggel ébredek fel, amikor már lecseng ez az idióta szilveszteri láz. 

Ismét lemaradtam 10 nappal. Nem meglepő módon hamar eltelt, olyannyira, hogy 5 napot el is felejtettem kihúzni a kis naptáramban.
Közel sem volt annyira Karácsony-feelingem, mint otthon szokott lenni, de azért próbáltam ráhangolódni az ünnepre. Vettem egy kis műfenyőt meg égősort és illatosítót, a szoba hangulatosabb is lett tőle, de hiányzott belőlem a melegség, meg úgy az egész ünnep átélése.
Melóban kaptunk egy kis ajándék csomagot, ez kedves gesztus volt, nem is számítottam rá.
24-én barátokkal vacsoráztunk egy jót, majd megajándékoztuk egymást. Jól éreztem magam, kicsit sem voltam szomorú, sőt.
25-én főztem itthon, beültem az ágyba és úgy ahogy voltam, melegítőben meg pólóban megvacsoráztam, nem igazán érdekelt.
Tegnap viszont elég rossz hangulatban voltam, most úgy éreztem, nagyon várom már a haza utat. Még kereken két hét van hátra, aminek a 95%-át munkával fogom tölteni. Ez persze pénz tekintetében egyáltalán nem baj, hiszen így is spórolósra kell majd vennem a januárt. :(
Plusz az sem dobott fel, hogy ma, vasárnap előrehozott in-take volt, azaz ma jöttek a vendégek, pörögni kellett. Szerencsém volt a szobáimmal, mind a négy elég fasza állapotban volt, így elegendő volt csak "látszat takarítást" csinálnom. (Így hívom amikor kb szart sem csinálok :D) Ma egyébként valamivel jobb a kedvem, élvezem, hogy végre kicsit egyedül vagyok, 8-kor már az ágyban fekszem és csak chillezgetek. Holnap szervíz nap, rohadtul nem várom, utálom a családos szervizeket, mert igénytelenek és tele vannak gyerekkel és blöeh! 

Tulajdonképpen semmi érdekes nem történt, elvoltam, pörgött az idő, mindig volt társaságom, hamar elmentek a napok.

Nem érzem, hogy megváltoztam volna. Mégis mikor nézegetem a képeket a telefonomban, azt a rengeteg selfiet és közös képet a barátokkal, olyan, mintha valaki más mosolyogna rám a fotókról. Mintha bezártam volna az emlékeimet egy dobozba és elástam volna őket valahol az erdőben. Jól érzem magam itt, sőt, a helyzethez képest jobban, mint jól, mégis szomorú leszek, ha a képekről eszembe jutnak az emlékek. Nem azért, mert kimondottan hiányozna bárki is, sokkal inkább úgy érzem, hogy a nyári pillanatok elmúlásával és a megszokott környezetemből való kilépéssel együtt halt egy részem is. Annyira hirtelen történt minden és annyira idegen volt ez az egész változás, hogy talán valahol a lelkem mélyén mégsem tudtam felvenni a ritmust. Bevallom, eléggé félek attól, hogy mi lesz, ha haza megyek januárban. Biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog az itteni kis köröm, talán még az is, akit nem akarok, hogy hiányozzon. Ezen túltenném magam könnyen, hiszen csak 3 hetet leszek otthon, de mégis attól tartok, hogy idegennek fogom magam érezni a saját otthonomban. Hiába csak 2 hónapot vagyok távol, és hiába mondja mindenki, hogy nem történik semmi otthon, igenis történt valami nagyon fontos: eljöttem. És ha ez nem is lenne furcsa vagy rossz, amikor vissza kell jönnöm február elején, akkor tuti az lesz. Újra elengedni az otthonomat, anyát, a kutyaszerelmemet és minden kis rutinszerű mozdulatomat, amik engem önmagammá tesznek otthon. 
Remélem, hogy ez megint csak az Eszter-féle túlgondolkodás, és ahogy közeleg január 9., sikerül kicsit boldogabbnak lennem attól, hogy haza mehetek. Mert jelenleg teljesen semleges számomra a dolog, mondhatni egyáltalán nem is érdekel. Ha nem lenne muszáj, talán nem is mennék... Érdekes, mi? Mennyit tud változni a gondolkodásmód és a hozzáállás néhány hét alatt. 

Hogy ne csak szuicid hangulatot keltsek ezzel a bejegyzéssel, elmesélem azt is, hogy végre elért hozzám a Karácsony-feeling. Ma Barbival elmentünk egy kis shopping túrára, megvettük a kariajikat és vettem végre egy pici műfenyőt is, amit természetesen fel is díszítettem, nagyon kis cukorfalat lett. :P Van égősor az ablakomon és Karácsony illatú elektromos illatosító meg illatgyertya is, így a szobám csupa-csupa melegség és boldogság. :)))

Végszóként pedig egy kis okosság, ami épp az imánt nézett velem szembe Facebookon:

"Life only comes around once, so do whatever makes you happy, and be with whoever makes you Smile."

Egy hónappal ezelőtt senkinek nem hittem el, hogy gyorsan telik itt az idő. Alig vártam, hogy vége legyen egy-egy napnak. Most pedig ismét azt vettem észre, hogy eltelt több, mint két hét úgy, hogy nem posztoltam semmit. Nem azért, mert nincs mit, hanem mert annyira jól letudom magam foglalni, hogy nincs is kedvem a gép előtt ülni. A melót persze továbbra sem élvezem, sőt, jelenleg enyhe letargiába vagyok esve attól, hogy 5 nap szabi után holnap mennem kell dolgozni. Sovány vigasz, hogy utána még 2 nap szabi, majd elég laza lesz év végéig a beosztásom. Otthon ilyenkor már javában átjár a karácsonyi feeling, itt viszont az eső és a szél cseppet sem hajaz télies időjárásra, így azt a minimális hangulatot is csak az ablakomban lógó égősor és az almás-fahéjas elektromos illatosító adják. Érdekes amúgy, hogy a szomorúságom és a Karácsony utána sóvárgásom mára már szinte egyáltalán nincs jelen, mondhatni nem hat meg, hogy nem leszek otthon ünnepekkor. Azt tervezzük, hogy főzőcskézünk egyet a barátokkal, megajándékozzuk egymást valami aprósággal és karácsonyi filmeket nézünk egész nap. Lehet, hogy még jobban is fogom magam érezni itt, mint otthon az elmúlt években, amikor szarabbnál szarabb Karácsonyaink voltak... Megvettem a repjegyet, 9-én délután repülünk haza. Kicsit szégyellem, hogy nem is várom azt a napot. Úgy érzem, hogy otthon minden kicsit idegen lesz és őszintén szólva nem akarok visszazökkenni újra az otthoni szar életembe. Főleg mert mire megszokom, addigra jöhetek vissza. Érdekes, hogy tényleg mennyi minden megváltozik, ha kilépsz a komfortzónádból és mennyire gyorsan kialakul körülötted egy új komfortzóna. Furcsa, na. Sokan mondják, hogy rossz, hogy ennyi magyar van itt, én viszont örülök neki, mert angolokkal képtelen lettem volna ilyen baráti kapcsolatokat kialakítani. Nem is érdekel már egyáltalán, hogy nem itt fogok megtanulni angolul. Sőt, egyáltalán semmi nem érdekel. Nem érdekelnek az otthoni gondok, sem az, hogy mi lesz ezután. Azt érzem magamban, hogy képes lennék szinte akárhova elmenni, akárhol kipróbálni magam. Komolyan hihetetlen, hogy mennyire az ellenkezőjét érzem mindannak, amit egy hónappal ezelőtt éreztem. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy egy évnél többet maradnék itt, de igazából minden a pénztől függ. Ha sikerül rendeznem az adósságaimat és azért marad is egy kis költőpénz, akkor simán elmennék egy évre mondjuk Spanyolországba, vagy bárhova. Imádom, hogy ennyire fiatal vagyok és bőven van időm kiélni akármilyen vágyamat, mindenkitől függetlenül. Akármennyire is rosszul alakult az élet körülöttem, én azért mindig megtaláltam azokat az utakat, amik átvezettek a rosszon és amiken egyre előrébb sikerült jutnom. Sok mindent nem tudok felmutatni, de büszke vagyok magamra azért, mert elvégeztem a főiskolát, mellette van már két év munkatapasztalatom, "vezető" pozícióban is dolgoztam, irányítottam másokat, felelősséggel tartoztam mások után, most pedig külföldön vagyok -mindezt 22 éves koromra. Érdekes az is, hogy már szinte egyáltalán nem kattogok a jövőmön. Természetesen nem ejtettem az álmomat, de nem rágódok azon, hogy hogyan fogom elérni azt. Élni akarok és élvezni minden egyes napot, az embereket magam körül! Talán ez a külföldi élet egy kicsit visszahozza végre a valódi énemet, amit már szinte eltemettem a sok problémának köszönhetően. De ez megérne egy komlett posztot, amit sohasem fogok megírni... 

Most pedig jöjjenek az elengedhetetlen fotók. Túl sok van, így nem egyenként töltöm fel, hanem galériában. Katt a fő képre, onnan megnyílik a galéria, ahol lehet lapozgatni. :)

Az elmúlt pár napban nem jelenkeztem. Próbálom összeszedni, mik történek:

Szombat - Az első szervíznapom. Big Reunion hétvége lévén a szervízelést párban csináltuk. Egy magyar sráccal voltam együtt, huszon valamennyi szobát kaptunk. Ezeken a hétvégéken, amikor az állatokat is meghazudtoló viselkedést produkálnak a fiatalok, a szobaszervíz annyit takar, hogy kivisszük a szemetet és adunk nekik wc papírt. Persze ahogy ajtót nyinak és ledaráljuk, miért zaklatjuk őket hajnal 10-kor, minden mondat végén kihangsúlyozzuk, hogy "if you like", azaz "ha szeretnéd", bízva abban, hogy annyira szana-szét van az illető, hogy inkább elhajt és nem kell bemennünk a bűnbarlangba. Néhány perc alatt megvan egy apartman, így baromi gyorsan végeztünk, ebéd szünet után lényegében csak ücsörögtünk a trolley tárolóban és vártuk, mikor jön ki a főnökasszony lebaszni minket -szerencsére nem jött. 

Vasárnap - Végre megérkezett Barbi, a lakótársam. Mivel azóta beszélgettünk Facebookon, mióta én kijöttem, egyáltalán nem tűnt idegennek, nagyon jól elvagyunk. Vasárnap este már a Tesco sem volt nyitva, sem az itteni Spar, ezért ki kellet sétálnunk a külső Sparba, aminek a kínálata nagyon gyér, de rohadt drága. 

Hétfő - A hétfő húzós nap. 5-ig szól a munkaidő (nekem még csak 4-ig szólt), az apartmanok többsége romokban hever, gyorsan és sokat kell dolgozni. Most először kaptam 3 apartmant, amiből a második már készen volt, így kettővel szöszöltem 4-ig, mondhatni elvoltam.

Kedd - Szintén három apartmant kaptam, az elsővel végeztem ebédszünet előtt, gondoltam fél 1-től 4-ig simán megcsinálom a másik kettőt -hát nem. Annyira elcsúsztam, hogy az utolsónál két csajnak segítenie kellett, és még így is alig végeztem 4-re. Az pedig külön hab volt a tortán, hogy utólag kiderült, hogy gyakorlatilag mindenki rám várt, mert nem mehettek haza addig, míg én vissza nem értem az office-ba az utolsó hiányzó kulccsal. Nagyon kivoltam meló végére, el is határoztam, hogy felmondok. Pont tetőpontját élte a betegségem is, begyulladt a torkom, egész nap folyt az orrom, tüsszögtem, fáztam, minden bajom volt. Plusz az sem volt kellemes, hogy alig tudam menni, annyira fájt már a lábam a munkavédelmi cipőben. Hisztis voltam és utáltam mindent.

Szerda - Kicsit megnyugodtam, már nem akartam felmondani, eldöntöttem, hogy megvárom míg kirúgnak. Kedden elpanaszoltam a gondjaimat a srácnak, aki segített kijönni ide, ő pedig rögtön lépett is, elintézte, hogy szerdán csak ké apartmant kapjak, azt is úgy, hogy az a lány, aki mellett voltam első nap, velem legyen délelőtt és kiderítsük, mi megy lassan. Másfél óra alatt végeztünk az első apartmannal, de úgy, hogy 1-2 ágyat ő csinált meg, meg ő mosott fel és őportalanított. Szóval így is benne lett volna az egész 2 órába nélküle, pedig tényleg próbáltam sietni... A második apartmant ebédszünet után csináltam, akkor ő már nem volt ott. Ezzel egyáltalán nem siettem, mert hát minek, ha van több, mint 3 órám rá? 
Barbival és a fiúkkal alakult egy kis 4-es bandánk, minden estére van valami program. Szerdán elmentünk kocsikázni, megnéztük a környező kis városkákat, nagyon hangulatos volt, jól éreztem magam. 

Csütörtök - Előre féltem, hogy ismét hármat kapok, de szerencsére csak kettőt kaptam, de mindkettő készen volt már, és nem is nagyon volt már mit takarítani, így a délelőttöt Barbiékkal töltöttem. Ez volt az első igazi munkanapjuk. Az ő felettese is az, aki az enyém, egy csapatban leszünk, viszont nekik nem ő mutatta meg a dolgokat, hanem olyanok, akik nagyon felületesek voltak. Így egy kicsit osztottam az észt, na meg hát tök jó volt semmit sem csinálni. :D Ebédszünet után egyik magyar team leader azt találta ki nekem, hogy menjek végig az ő court-ján az alsó apartmanokban és vízkőtelenítsem a vízforralókat. Nem nagy meló, tök elvoltam vele, és az idő is nagyon jó volt, szépen sütött a nap, jó volt a hangulatom. Ezért kitaláltam, hogy a felső szinteket is megcsinálom, azt hiszem kb 40 apartman. Elég fárasztó volt a végére fel-le szaladgálni, egyszer mikor beleöntöm a vízkőoldót, aztán mikor később megyek és kiöblítem... Már-már felért egy kis kardioval a sok lépcsőzés. :D Kicsit kapkodtam is a végén, hogy időben végezzek és mehessek vissza az office-ba, hogy hamarabb elengedhessenek minket. 
Este összeültünk a srácokkal, iszogattunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, ismét nagyon jól éreztem magam. Szerencsére ez a kis társaság kompenzálja mindazt a rosszat és hiányt, amit nap mint nap érzek, de megpróbálok elnyomni. 

Péntek - Ma nem dolgoztam, aludtam is délig. Eddig nem volt túl sok program, elmentem mosni, KICSERÉLTEM A MUNKAVÉDELMI CIPŐMET!!! (Amit nem akartak kicserélni, de jött a cuki néni és megengedte. Igaz ugyanúgy 39-es, mint az előző, hozzáteszem 40-es lábam van, de mégis nagyobbnak tűnik, ahogy felpróbáltam, nem fájtak benne a lábujjacskáim, úgyhogy nagy reményeket fűzök hozzá.) Aztán a fiúknál gangeltünk, végre ma először ettünk normális főtt ételt. Amúgy a tipikus angol, bedobozolt kajákon élünk: mac&cheese, spaghetti bolognese, chicken curry -minden, ami 1 font alatt van. Nem rosszak, de nem is jók. 

Megkaptam az első fizetésem, 208 fontot. Kb 90 ezer ft, pont ennyire számítottam, mivel még alig voltak óráim. A következő már sokkal jobb lesz, és csak két hetet kell rá várni. 
Egyébként január 8-án utazok haza és február 7-re kell visszaérnem. Alig várom, hogy otthon lehessek egy hónapot, nagyon-nagyon jó lesz. <3

Hát, érdekes dolgokat lehet találni felnőtt hétvége után. Persze határozottan jobb, mint belefutni egy adag hányásba (és rosszabb társaiba...).


Eddigi tapasztalataimra támaszkodva állíthatom, hogy az angol fiatalok kedvelt partykelléke a nálunk csak szódásszifon-tartozékként ismert patron. Elképesztő, hogy képesek ezt szívni, mintha nem lennének így is épp elég fogyatékosok... Az a kis zöld valami egy lufi volt fénykorában; elképzelésem szerint miután kiszúrják a patront, ráhúznak egy lufit és abból szívják ki a gázt. Mindenesetre vicces lehet a bulizás előkészülete: "Edward, te vegyél egy rekesz sört, én meg hozok egy doboz szifon patront. Megküldjük az estét, haver!" 

Tessék, itt egy szebb kép.

A trolley tároló. Az enyém ott hátul, annál a barna résznél parkol, ami valami bár féleség (volt?), amikor csak húzni akarom valamivel az időt, akkor egész jól eltudok ott bújni.

Ő az én kis trolleym. Van rajta minden, mint a búcsúban. A hatalmas, kerek porszívó, amit csak azért nem tudok teljes szívemből gyűlölni, mert van neki tök cuki arcocskája (egyik szeme pont látszik is), a sok ágynemű és lepedő és bathmat (amire nem volt egyszerű rájönnöm, hogy a fürdőszobai kilépőt jelenti), tisztítószerek, feather duster, azaz cuca, ami pókhálózásra van, és esélyes, hogy sosem fogom használni, a kis vödörben tea, kávé, cukor, tejszín, továbbá néhány rongy és szemét is felfedezhető. Az esetek többségében magam sem tudom, hogy mit hova tettem és egyáltalán mi micsoda. :D 

"In loving memory of Len Strickson 1926-2002 Doris Strickson 1924-2003 who both loved Sutton" Len és Doris Strickson emlékére, akik mindketten szerették Suttont. A kis esi kiruccanásunkon örökítettem meg ezt a fotót, Sutton-on-sea városban. Már a neve is nagyon tetszik ennek a kis tengerparti városkának, szeretnék egyszer nappal is elmenni oda, nagyon kedves helynek tűnik, a part melletti sétány pedig tele van ilyen padokkal, amelyek az egykoron ott élők emlékét őrzik. Csodás kis gesztus.

Tényleg mindent bedobozolnak. 

Első Tesco-raccingom óta ezzel szemezek. Barbi megvette, hát elég jó anyag. A képről nem biztos, hogy átjön, olyan, mint a Nutella, csak Milky Way ízű. Van Bounty és Maltikeks ízű is, egyszer azokat is kipróbálom.

Mogyoróvaj-mániában szenvedek. Imádom, a mogyoróvajas Pöttyös túrórudi megjelenése óta. A Cadbury csokiról ezelőtt még nem hallottam, egyik barátom kötötte a lelkemre, hogy mindenképp egyek, mert nagyon finom, és otthon kb 4x annyiba kerül, mint itt. Hozzáteszem, itt sem olcsó. De ez a kis karamellás szelet bizonyította, hogy megéri az árát.

Tegnap esti laza rosé party a srácokkal. :)

A mosoda egy része. 20 perc alatt kimos a gép, plusz a szárítás még egy 20-as, de így is fele annyi idő alatt tiszták lesznek a ruháim, mint otthon. Valószínűleg ez csak számomra nagy dolog. :D 

A mai hami. Csirkecomb (amit nem szeretek), paradicsomos-bazsalikomos mártással, olívabogyóval és gnocchival. Nagyon finom lett, hajlandó voltam megenni a combihusit, Anyukám is alig hitte el. :D

Karavánok. Karavánok mindenhol. Egyelőre még nem jöttem rá, mit élveznek ebben az angolok, de Skegness és Ingoldmells környéke tele van karavánokkal. Blöeh.

Kacsapajtik :) Állítólag az évnek csak ezen részében bandáznak itt a szállásunknál, nyáron átpártolnak a vendégek apartmanjaihoz. Én nagyon csípem őket, otthon is szerettem nézni, ahogy repkednek meg úszkálnak. A földszinten lakók annyira nem szívlelik kis barátainkat, mert gond nélkül odafosnak a bejárat elé. :D

Egy példa arra, ami itt igen gyakori: Teljesen más néven fut egy termék, mint Európa többi részén. Nem értem a logikát, de oké. 

Mennyei manna! Juharszirupos-pekándiós müzli. Beleszerettem.

Csomó olvasnivalót kaptunk az első napokban, szinte mindent átnéztem, és bár esélyes, hogy többet a büdös életben nem nyitom ki egyiket sem, emléknek jó lesz haza vinni.

Meghívó a karácsonyi bálra. Ezen szokás átadni díjakat, a legjobbaknak, vagy valami ilyesmi. A levél tartalma: Kapunk egy három fogásos vacsorát, a pia féláron lesz, a bál témája pedig a Great Gatsby lesz (nem tudom miért pont ez, vagy miért nevezték el így), szeretnék, ha  '20-as évek hangulata átjárna, és annak megfelelően öltöznénk. Örülök, ha találok egy magamra való szép ruhát, nem fogok Charleston dressben feszíteni -de ettől függetlenül tetszik az elgondolás. A levél vége csak annyi, hogy adjuk le a visszajelzést, a jegyeket meg majd a bál előtt megkapjuk. Kíváncsian várom már. :P

Ezt még asszem' a bankból jövet fotóztam. Ezek silver (középkategóriás) apartmanok. Ilyenben még bent nem voltam, nem tudok nyilatkozni róla.

Ez már a gold részleg, ahol dolgozom. Az a pici fehér folt egy kósza sirály.

Ugye, hogy olyan, mint egy makett? Itt a goldon azt hiszem 8 courtyard (magyarul udvar) van. Mind a nyolcnak megvan a neve. Én a Neptunon vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy ne küldenének át máshova. Meg nem mondom, hogy ezt honnan fényképeztem, de így néz ki egy courtyard. Két L alakú épület, köztük egy füves placc. Egyébként minden tök egyforma, max a színük más, de persze nincs 8 féle szín, így eleinte nem nehéz eltévedni, ahogy az persze velem is megesett tegnap. :D 

Na, így néznek ki az apartmanok. Az elrendezést tekintve vannak különbségek.

Van, ahol egy lépcső vezet fel a lakásba.

A konyhaasztal pedig a konyhán belül van úgymond.

Ez tetőtéri apartman.

De alapvetően ugyanolyan, mint a nem tetőtéri.

Szóval itt dolgozom, most már ti is láthatjátok a részleteket. :D

Szerdán egy angol nővel kellett dolgoznom. Vagyis nem vele, hanem ő volt a checker-em, de megcsinálta helyettem az ágyakat, szal kivette a részét a mnukámból, bár nem tudom miért. :D Kedves volt, egészen sokat beszélgettünk, magamhoz képest legalábbis. Nagyon büszke voltam magamra, mert nem csak akkor szólaltam meg, ha kérdezett, hanem magamtól is beszéltem hozzá. A délelőtt alatt megcsináltuk az apartmant, majd ebédszünet után nem volt mit tenni. Mondtam neki, hogy nem vagyok jó ágyazásból, így próbáltunk keresni valakit, akinél tudok gyakorolni. Kb egy órán át csak ténferegtünk az irodában, valamelyik főnökre várva. Addig felpakoltam a trolley-mat másnapra, kérdezgettem tőle, hogy mi micsoda, mert nem tudtam megállapítani az egyszerű és a dupla ágyneműt és lepedőt. Nagynehezen találtunk egy magyar srácot, így nála elkezdtem gyakorolni az ágyazást. Szerinte teljesen jól csinálom, egy kis rutin, és nagyon szép lesz. Közben beszélgettem egyik superviser-rel (vagy team leader, vagy csapatvezető, nemtom minek nevezzem), ő mondta, hogy hallotta, hogy az előző napokon ügyes voltam, szóval baromi büszke voltam magamra. :D Szépen lassan megcsináltam az ágyakat, aztán leültem TV-t nézni, beszélgettem a magyar sráccal, ő közben csinálta a dolgát, én meg szépen kivártam a 3 órát, hogy leteljen a műszakom és leléphessek.

Csütörtökön nagyon nem volt kedvem dolgozni menni (igaz egyik nap sincs), de még a szerdainál is tengi-lengibb napom volt. Kaptam két szobát a másik új sráccal együtt, ebből az egyik már készen volt, így egész délelőtt egyetlen szobát csináltunk, azt is ketten ugyebár. A már említett lengyel lány, Monika volt a checker-ünk, kiadta, hogy mivel ketten vagyunk, totally perfect-nek kell lennie mindennek. Egyébként nagyon szimpatikus nekem ez a csaj, és szerintem ő az egyik legszebb lány itt a goldon, tök jó kisugárzása van, laza meg minden. Na, ebéd után ő sem tudott igazán munkát adni, így a délutánt vízforralók takarításával töltöttük. Nagyon rágás volt, alig telt az idő.

Persze ez csak a mostani időszakra jellemző, hogy ilyen laza. Szezonban rengeteg a meló, de már most Karácsonykor is biztos sok lesz.
Ma végre rest day van nekem, azaz pihenőnap. Ki is használtam, aludtam 14 órát, a tervezett lakás takarításból meg persze nem lett semmi. Ma este elmegyek sörözni pár sráccal, holnap meló, vasárnap meg végre érkezik a lakótársam.

Amúgy ma eléggé rámjött a Karácsony flash, be is fordultam kicsit, amiért itt kell rohadnom a kedvenc ünnepemen. Egész nap azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnék minél hamarabb haza menni -végleg. Januárban leállás lesz ugye, itt lehetne maradni Silent Hillben és dolgozgatni, ami abból a szempontból jó lenne, hogy pénzt keresnék és nem kéne györtődnöm mikor újra el kell indulni otthonról. Viszont muszáj haza mennem, elintéznem néhány dolgot, de ez csak viszi a pénzt, és akárhogy is nézem, egy hónap otthon egy havi fizetés kiesést jelent (bár nem tudom, hogy aki marad, az egész hónapban dolgozik-e, mert hát ugye nincs vendég, nincs meló...) Az lenne a legjobb, ha januárban haza tudnék költözni. De ehhez az kellene, hogy találjak egy olyan melót, amivel keresek legalább 200 ezret havonta, erre pedig kurván nincs semmi esély. A másik meg, hogy 2 hónapért feleslegesen jöttem volna Angliába, plusz az angoltudásom is ugyanolyan szar lenne, mint amilyen szar most. Úgyhogy ezen szenvedek, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Sehogy sem jó semmi sem, és már előre látom magam, hogy 1000000000-szor rosszabb lesz 3-4 hét otthonlét után visszautazni ide, mint mikor kiköltöztem. FUCK! :( 

A párizsi terrortámadás az egész világot meghökkentette. Rengeteg cikket olvastam róla, követtem az eseményeket, közben mindvégig arra gondoltam, mennyire szerencsés vagyok, hogy élhetem a kis életem. Panaszáradat ide vagy oda, nekem megadatott az, ami nagyon sok embernek nem: van családom (még ha egészen picike is), vannak barátaim (akik jószerivel a családom részét képezik), van otthonom, vannak céljaim és az előttem álló utat úgy formálom, ahogyan csak szeretném. Minden adott egy szép jövőhöz, az életemet magam iránytom, a sorsom csakis rajtam múlik. Nyilván tele van viszontagságokkal, amik miatt nap mint nap elégedetlenkedek, sokszor úgy érzem, minden ellenem játszik, de valójában a legyőzött akadályok formálják a jellemem és azok tesznek erőssé. Hálás vagyok mindazért, amit 22 év alatt elértem; igaz, nem vagyok világhírű és nincs többezer követőm egyik közösségi oldalon sem, de úgy gondolom, első sorban önmagunknak kell bizonyítanunk. Én az utóbbi időben elég sokszor lehettem magamra büszke, és érzem, hogy ez visz előre az életben.

Eme kis kitérő után térjünk a lényegre:

A hétvégét a szállásomon töltöttem, nem is tudom, hogy mivel, de eltelt, úgyhogy biztos elvoltam. :D
Hétfőn izgultam, az volt az első úgymond igazi munkanapom. Egy nagyon kedves magyar lány mellé osztottak be, vele töltöttem a melót. Két apartmant kaptunk takarításra, az elsőt megcsinálta ő, közben mutatta mit, hogyan szokott, mivel tud időt spórolni, milyen praktikái vannak, a második pedig az én feladatom volt. Azt hallottam vissza, hogy ügyesnek titulált, ennek örültem is nagyon. 
A mai napon már egyedül kellett dolgoznom. Szintén két apartmant kaptam, egy lengyel lány volt a checker-em (ő ellenőríz), kedves volt ő is, segített is, úgyhogy jól éreztem magam. Elég lassan haladtam, de hát ez volt az első igazán éles melóm, azt sem tudtam minek álljak neki, meg hát gondoltam ha egész napra 2 lakás van, akkor ráérek elszöttyögni. Meg is jegyezte, hogy nagyon lassú voltam, de amúgy pretty amazing a teljesítményem, főleg elsőre. A második lakásnál már le voltam rágva (és iszonyatosan fájt a lábam a safety shoes-ban), ott talált is két hibát, de már alig vártam, hogy végezzek. Ebédszünetet sem tartottam és így is fél órával tovább bent voltam, mert felpakoltam a trolley-mat holnapra. A héten még csak 2 apartmanom lesz naponta, de jövő héttől már 3, szóval bele kell húznom... 

Ahogy egyre több embert látok, egyre inkább kezdek feloldódni. Taláááááán már jobban érzem magam itt, mint eddig. Várom a vasárnapot, hogy jöjjön a lakótársam, már nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen élőben. :P 

Más érdemleges nem igazán történt. Kaptam névre szóló meghívót a Winter Ball-ra, The Great Gatsby témájú lesz, már nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz. Elintéztem, hogy az első fizumat is már számlára kapjam (mert amúgy kp-ban adnák), megcsináltattam a fényképes igazolványom, de iszonyat ocsmányul nézek ki rajta, és még mosolygok is, amit soha nem szoktam ilyen hülye fotózásokon, úgyhogy még az az csúfítja a nagy borjú fejemet. Katasztrófa. De úgysem fogom senkinek sem mutogatni. :D Kajám is van most, kaptam kölibe egy kis fontot, úgyhogy most minden patent.

Annyi gondolat foglalkoztatott a mai nap folyamán, de valamiért mindig csak esténként tudok írni, így a felét már sikerült elfelejtenem. :D
Napom egyetlen lényeges történése, hogy bementem a bankba. Pénz híján gyalogolnom kellett, így már korán reggel szét fagytam. Amikor elindultam, szépen sütött a nap, de nagyon hideg volt, a szél pedig folyamatosan szemből fújt, majd mire a bankhoz értem beborult és elkezdett esni az eső. Korán ott voltam, 10-re volt időpontom, de már nyitásra, fél 10-re oda értem. Bementem, ácsorogtam kicsit, odalépett hozzám egy fiatal ügyintéző, megkérdezte mi járatban vagyok, elmondtam, hogy 10-re van időpontom, mondta, hogy foglaljak helyet, utána néz. (Itt megjegyezném, hogy a bank dolgozói tabletekkel a kezükben állnak a fiókban és várják, hogy kinek tudnak segítséget nyújtani. Kedvesek és mosolygósak, nagyon pozitív benyomást kelt.) Néhány perc elteltével visszajött, mondta, hogy várjak Evelynre. Gondoltam oké, elchillezgetek egy fél órácskát, de nem kellett, jött is Evelyn, felmentünk az emeletre, elkérte a személyimet és a Butlins-os papírt, amivel igazoltam, hogy itt dolgozok és ez a jelenlegi címem. Odahívott az asztalához, nem volt nehéz észrevennie, hogy hadilábon állok az angollal, de nagyon toleráns volt, mondta, hogy megpróbál mindent a legegyszerűbben elmagyarázni, szóljak, ha bármit nem értek. A monitort félig felém fordítva töltöttük ki közösen a szükséges mezőket, közben pedig végig érdeklődött, kérdezgetett rólam, az életemről. Megbeszéltük, hogy Butlins drága, meg hogy rossz lesz a Karácsonyt itt tölteni, Szinte mindent sikerült elsőre megértenem, egészen jól éreztem magam az alatt a kb 45 perc alatt, amit eltöltöttem ott. Nem Evelyn volt az első angol, aki azt mondta valamire, hogy "ez ilyen nagyon angol", mindig megmosolygom, amikor egy angol viccesen becsmérli az angol dolgokat. A bankkártyám kb 5 munkanap múlva érkezik meg postán, a hozzá tartozó pin kód pedig biztonsági okokból egy nappal később. Contactless kártyát választottam, mert a magyar kártyám még nem az, és ez sokkal menőbb! :D 
A rossz idő ellenére császkáltam picit pár utcában, gondoltam meglesem az angol házikókat, de aztán egy zsákutcába keveredtem és egyre jobban fáztam, úgyhogy a városnézés nagyon hamar végetért és elindultam vissza Butlinsba. Azért néhány készítettem néhány képet:

Ó, ezek a csodás, a kreativitás teljes igényétől mentes, egyforma angol házak! Azért van ennek is ám egyfajta bája. Nekem tetszik, még ha sokszor tuti a szomszédhoz akarnék is bejutni hajnalban egy buli után. :D

Sok kiemelkedő különbség a családi házak között sincs (nem mintha a sorházak nem lennének családi házak), viszont említésre méltó a rengeteg növény, amelyek körül veszik a telkeket, a fű pedig mindenhol szép zöld és gyönyörűre van nyírva. 

Az utóbbi képek a külvárosban készültek, amint láthatjátok, ahogy haladtam kifelé a városból, úgy szakadozott fel a felhőzet is, az utolsó képen például már látni az eget! :D

A nap további része alvással, filmezéssel meg lustálkodással telt. Gyanítom, ez a program vár rám egész hétvégén. Nem mintha bánnám... :D

Az imént olvastam az interneten, hogy Franciaországban ismételten tömeggyilkosság történt. Részleteket nem tudok, csak annyit, hogy sok ártatlan áldozatot követelt a merénylet. Ha olvasod ezt, kérlek egy perc erejéig hunyd le a szemed és imádkozz mindazokért, akik elhunytak vagy elvesztették a szeretteiket. Ha időd engedi, szánj még egy percet arra is, hogy belegondolj, mennyire múlandó az élet és mennyire könnyen vége szakadhat önnön hibánkon kívül is. Becsüljük meg mindazt, ami megadatott és próbáljunk minden nap jó emberek lenni, segíteni az arra rászorulókon, vigyünk egy kis szeretetet a gyűlölet világába! #PrayForParis